Kék hírekCsak a véletlenen múlott

2010. december 16., csütörtök
 
Csak a véletlenen múlott

Két év végrehajtásában négy esztendőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a bajai Rácz Lászlót, aki miatt megrázta az áram egyik szomszédját. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

 

A büntetlen előéletű vádlott, Rácz László Baján egy olyan társasházban lakott akkori élettársával, amelynek udvara közös használatban volt. A vádlott élettársa és az ugyancsak ebben az udvarban lakó J. Csaba sértett és családja között 2000 ősze óta rossz szomszédi viszony alakult ki, amely miatt szabálysértési és jegyző előtti birtokvédelmi ügyek folytak. A vádlottnak a sértettel személyes konfliktusa nem volt.

2006 októberében a vádlott élettársa lakórészének bejárati ajtaja fölé 222 cm magasságban egy mozgásérzékelős lámpát szerelt fel úgy, hogy azt az érintésvédelmi hálózatba nem kötötte be. A lámpa fénye a sértett lakásának ablakán bevilágított, gyermekét az alvásban zavarta, ezért J. Csaba előbb a mozgásérzékelő állítógombjait állította el, majd a lámpatestet és a mozgásérzékelőt fordította el más irányba több alkalommal is, de ezeket utóbb a vádlott és élettársa visszaállították.

Miután a vádlott és élettársa megtudta, hogy a lámpát J. Csaba állítja el, ennek megakadályozása érdekében a vádlott 2006 októbere és 2007. február 6-a között – pontosan nem megállapítható időpontban – egy hajlított fémlemezt rögzített a lámpa aljához, így feltételezhető volt, hogy aki megpróbálja a lámpát elfordítani, az ehhez a fémlemezhez hozzáér, vagy azt megfogja. A vádlott ugyanakkor úgy vezetett áramot ebbe a lemezbe, hogy ha a mozgásérzékelő lámpa bekapcsolt, a fémlemez hálózati feszültség alá került.

2007. február 6-án délután a mozgásérzékelő lámpa ismét bekapcsolt, és ez a sértett gyerekét zavarta, ezért a sértett megint el akarta fordítani a lámpát. Ezért kiment az udvarra, a lámpánál egy gázcsőben megkapaszkodott, majd lábujjhegyre állva a jobb kezével felnyúlt, hogy elfordítsa az érzékelőt. Eközben jobb csuklójával hozzáért a 220 volt feszültség alatt álló fémlemezhez. Ekkor az áramkör a sértett két karja között zárult, de sikerült jobb kezét a lemeztől elrántania, és a görcsbe ránduló bal kezével is néhány másodperc múlva el tudta engedni a gázcsövet.

A sértett az áramütés következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a hálózati feszültség által okozott áramütés súlyos sérüléshez, akár halálhoz is vezethetett volna, ennek elmaradása kizárólag a véletlenen múlt – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

 

Olvassa el ezt is!

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.