GazdaságCsak a szalagház visszabontása a járható út

2018. augusztus 31., péntek
 
Csak a szalagház visszabontása a járható út

Hódmezővásárhely korábban megegyezett Orbán Viktorral, hogy valamikor bontani fogják a szalagházat, így nem engedélyezik a városnak, hogy a már megürült lakásokat bérbe adja az önkormányzat. Ezt Márki-Zay Péter polgármester szerette volna elérni, a Miniszterelnökség most válaszolt neki.

 

 

 

 

 

Még tavaly májusban járt Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen, ahol a városvezetőkkel, más településekhez hasonlóan, egy megállapodást írtak alá a Modern Város Program helyi tartalmáról. Itt ennek része volt az úgynevezett panel mintaprogram, ami azt jelenti, hogy valamilyen átalakítással „megszelídítenék” az egyik belvároshoz közeli szalagházat, szó volt a tízemeletes épület visszabontásáról is.

 

A visszabontás terve a lakók között heves vitát váltott ki, voltak ugyan, akik azonnal költöztek volna, de akadtak olyanok is, akik ragaszkodtak a megszokott otthonukhoz. Végül tavaly őszre forrta ki magát a terv, hogyan fognának neki az átalakításhoz. Először is, visszavonulót fújtak a panel visszabontásából. Erre kidolgoztak egy programot, a Minőségi Otthoncserének nevezett konstrukciót. Ennek a lényege az, hogy az önkormányzat felbecsüli a lakások értékét egyenként, majd a megbecsült összeget egészítik ki 10-12 millió forintra, amiből a szerződő lakó új otthont vásárol magának. A lakások megvásárlásra már kapott is az államtól 400 millió forintot a város, így a januárban megkezdett programban mostanáig a 210 lakásból 31 kiürült, valamint még nagyjából 40 lakó jelezte, hogy megállapodna. Úgy tudjuk, a többi lakó egyelőre nem mozdulna. Tavaly ősszel a visszabontás tervét kevésbé lobogtatták, inkább azt hangsúlyozták, hogy ezúttal mindenki jobb lakásba költözhet, ha akar, tehát a programhoz csatlakozás önkéntes.

 

Mivel a szalagházban lakók fele még a szándékot sem jelezte, hogy kiköltözne, de a lakások 15 százaléka már üres és a további költözésekkel a ház harmada kiürülhet, februári megválasztása után az új polgármester, Márki-Zay Péter úgy döntött, hogy a megüresedő lakásokat az épület teljes kiürítéséig szociális alapon bérbe adná az önkormányzat, amíg nem kötnek mindenkivel szerződést a tulajdonosok közül a kiköltözésről. Ehhez kérte a vásárhelyi polgármester már több ízben is a Miniszterelnökséget, hogy engedélyezze ezt. Fél év után most kapott elutasító választ, és még egy dolog derült ki a levélből, mégpedig az, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött megállapodás a mintaprogramról szól, amely során az épületet, annak önkéntes alapon történő kiürítése után, elbontják. Ettől a megállapodástól, ahogy most a válaszlevélből kiderült, még átmenetileg sem tud eltérni a Miniszterelnökség.

 

Nyitva marad a kérdés, hogy mi lesz, ha a lakók fele nem akar költözni. Meddig várnak? Akár évtizedeken át is üresen állhatnak a lakások, amelyek már lakatlanok?

 

Azért is furcsa a helyzet, mert tulajdonképpen már 2013-ban 40 millió forintot nyert egy pályázaton Hódmezővásárhely önkormányzata, hogy a város rehabilitációs tervét elkészítse, ez meg is történt, azt a helyi közgyűlés 2014 szeptemberében elfogadta. Ebben az is szerepel, hogy a tram-train vonalát is megújítanák, ennek részeként a belvároshoz közel levő panelépületeket is, köztük a szóban forgó Csengettyű közi szalag tízemeletest is. A terv szerint ezt a 2014-20-as uniós ciklusban kívánják megvalósítani.

 

Az augusztus 26-án kelt legutolsó elutasító levél:

 

 
 
VH-HVG
 

Olvassa el ezt is!

Zebra akció iskolakezdésre

Zebra akció iskolakezdésre

Hétfőn reggel Vásárhelyen közel 7500 gyerek indul el otthonról. Azt szeretnék, ha biztonságosan jutnának el az iskolába. Egyeztettek a helyi rendőrkapitánysággal.
Testvérvárosi gesztus

Testvérvárosi gesztus

Hódmezővásárhely egyik testvérvárosa, Zgierz kezdeményezte, hogy a néhai polgármesterről teret nevezzenek el a lengyelországi városban.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.