KözéletBúvárúszó világbajnokság Hódmezővásárhelyen

2011. február 20., vasárnap
 
Búvárúszó világbajnokság Hódmezővásárhelyen

A Gyarmati Dezső Sportuszodában a Búvár Világszövetség legnagyobb eseményének megrendezéséhez minden technikai feltétel adott. A szervezet első elnöke Jacques-Yves Cousteau kapitány volt.

 

Hódmezővásárhely ad otthont idén július 28. és augusztus 6. között a Búvárúszó Világbajnokságnak. Horváth Zoltán, az önkormányzat sportreferense a Vásárhelyi Híreket arról tájékoztatta, hogy a versenyzőkkel, edzőkkel és kísérőkkel együtt mintegy 350-380 magyar és külföldi résztvevőre számíthat Hódmezővásárhely. A CMAS, vagyis a Nemzetközi Búvárszövetség Búvárúszó Világbajnokságát eredetileg a kolumbiai Neivában és San Andres szigetén rendezték volna, ám ők idén elálltak a rendezés jogától, így a dél-amerikai város helyett Hódmezővásárhelyen rendezik meg a versenyt. Horváth Zoltán azt is elmondta, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a verseny megrendezésének minden technikai feltétel adott. Az úszósport különleges fajtájának hazánkban idén megrendezésre kerülő nagy eseményeinek sorában a harmadik és legnagyobb lesz. Előtte a  VI. CMAS Világ Kupa  versenyei lesznek március 5.és 6-án Hajdúszoboszlón, majd a junior korosztály legjobbjai számára július 12-én XIII. CMAS Junior Uszonyosúszó Európa-bajnokság lesz  Miskolcon. A sort pedig a Vásárhelyen tartandó VB zárja július végén.

 

 

A  Búvár Világszövetség megalakulásának története

 

Brüsszelben, 1958. szeptember 28-án, a víz alatti tevékenységek szabályozását célzó nemzetközi kongresszuson határozták el a Német Szövetségi Köztársaság, Belgium, Brazília, Franciaország, Görögország, Olaszország, Monaco, Portugália, Svájc, az Amerikai Egyesült Államok és Jugoszlávia küldöttei egy világszövetség létrehozását. A CMAS (Confédération Mondiale des Activités Subaquatiques) nem sokkal később, 1959. januárjában Monacóban jött létre, már 13 európai ország, valamint az USA és Brazília egyes búvárszervezeteinek szövetségeként. A szervezet első elnöke Jacques-Yves Cousteau kapitány volt.

Napjainkban a CMAS római központtal Búvár Világszövetségként (Wold Underwater Federation) működik - soraiban öt kontinensről mintegy 130 tagszervezettel -, és non profit szervezetként foglalkozik a könnyűbúvár sport, -technika és -tudomány számos ágával, ezen belül kezdettől fogva a kedvtelési célú búvárkodás oktatásával, majd később a technikai merülésekkel is. Jelenleg a CMAS alelnöke Dr. Nyíri Iván, a magyar szakszövetség elnöke. 

 

A CMAS több mint egy oktatási rendszer. A sport a kezdeteknél a szabadtüdős szigonyos halvadászatot jelentette, napjainkig azonban a világszövetség sportbizottsága már hét másik búvár sportág kontinens- és világbajnokságait irányítja (uszonyos, tájékozódási, apnoé, rögbi, hoki, céllövés, fotó-video), amelyek közül több a nem olimpiai sportágak világjátékain szerepel. Több búvár sportágban a magyarok a világ élvonalába tartoznak.

 

Olvassa el ezt is!

Az újév első babája Vásárhelyen

Az újév első babája Vásárhelyen

Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
Megszerezte első idegenbeli sikerét

Megszerezte első idegenbeli sikerét

Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.