Kék hírekBűnmegelőzési információs pont Mártélyon

2016. március 10., csütörtök
 
Bűnmegelőzési információs pont Mártélyon

Több mint 10 millió forintot nyert a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól az a pályázat, melynek keretében négy alföldi megye kistelepülésein 100 Bűnmegelőzési információs pont jött létre. Csongrád megye egyik helyszíne Mártély.

 

 

 


Borsos József, Mártély polgármestere az egyik helyi kisboltban kialakított Biztonsági információs pont március 10-diki átadása kapcsán elmondta: a településen nagyon jó az együttműködés a lakosság, a rendőrség és a polgárőrség között. A riadólánc kiválóan működik, ha a lakosok gyanús idegeneket észlelnek, azt azonnal jelzik a rendőrség felé, akik a lehető leggyorsabban reagálnak.

 

Dr. Harkai István r. alezredes, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya szintén a jó lakossági kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette: ennek is köszönhető, hogy Mártélyon az utóbbi években folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma.

 

Amint azt M. Toronykőy Márta r. alezredes, megyei bűnmegelőzési osztályvezető elmondta, Csongrád megyében immár 20 éve működik a prevenciós célú Tanyaprogram. Egy másik pályázat keretében legutóbb 2014-ben nyílt lehetőség a külterületeken élőket megcélzó program átalakítására, bővítésére. A "Közösen a Dél-Alföldi Régió külterületeinek biztonságáért, az élhetőbb tanyavilágért" elnevezésű projekt több –az állampolgárok által kedvezően fogadott- eleme él tovább ebben az új, megyénként a 25 legkisebb lakosságszámmal rendelkező kistelepülésre kiterjesztett pályázatban.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Biztosan állítható, ha a prognózisok gyorsabban nyilvánosságra kerülnek, Vásárhelyen is jóval kevesebb lett volna a beteg gyerek, mert a szülők előrelátóbbak lettek volna.

Migrációs válsághelyzetet hirdettek

Migrációs válsághelyzetet hirdettek

Megnövekedett Vásárhely utcáin a hátizsákos katonai egyenruhások száma. Ez egy friss intézkedés jele. Ismét erősödhet a migránshullám.

Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
Ulmi találkozó

Ulmi találkozó

Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.