MozaikBulvár - Vadonatúj Máté Péter dalok kerültek elő!

2011. április 25., hétfő
 
Bulvár - Vadonatúj Máté Péter dalok kerültek elő!

A kazetta rettenetes állapotban volt, de digitális úton megtisztították a felvételeket.

Igazi viharokat kavart a pár hete előkerült Máté Pétertől egy teljesen új dalokat tartalmazó kazetta, ami ugyan recsegett-ropogott, de mégis igazi szenzáció lett. Ez a magnókazetta akár milliókat is érhet. A legendás énekes özvegye valósággal levegőért kapkodott, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy új dalok kerültek elő Máté Pétertől.

 

 

 


Néha igazi kincsekre lehet találni egy-egy padláson, így történt ez a Molnár családnál is, ahol sok megkopott kazetta került elő a költözés alkalmával. Kiderült, hogy a szalagon igazi kincs hallható, a   legendás Máté Péter eddig soha nem hallott dalai csendültek fel. Még a 80-as évek elején rögzítették az anyagot fel. A kazetta rettenetes állapotban volt, de digitális úton megtisztították a felvételeket.

Joós József a Magneoton ügyvezető igazgatója kézbe vette az ügyet, s mindent elkövettek, hogy jól hallható legyen az anyag. Gyötrelmes és nagyon aprólékos munka árán már sikerült néhány számot megmenteni, de inkább egy fiatal tehetséggel és új hangszereléssel újra kellene rögzíteni ezeket a dalokat.

Mint tudjuk, Tabáni Istvánnak épp Máté Péter a nagy példaképe...Mi lenne, ha...? A hangmérnökön kívül nem érhetett senki a kazettához, akkora féltésben volt része az anyagnak. Máté Péter özvegyét (képünkön) is felkeresték, hogy tisztázzák a kiadással kapcsolatos teendőket. Máté Editben a részletek meghallgatása után feltörtek az emlékek...

 
 
Forrás: gg
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.