MozaikBulvár - Rokkantkártyával spórol Liptai

2011. április 17., vasárnap
 
Bulvár - Rokkantkártyával spórol Liptai

Tényleg szüksége van arra Liptai Claudiának, hogy így spóroljon? – Ha valaki valótlan tartalmú hivatalos okmányt jogtalanul használ fel, az közokirat-hamisításnak minősül, és akár hároméves börtönbüntetést is vonhat maga után – magyarázta Kamarás Péter ügyvéd.

 

 

 

A Blikk birtokába jutott néhány fénykép, amelyen az látszik: Liptai érvényes parkolójegy helyett egy rokkantigazolványt  biggyesztett  ki  autója szélvédője mögé. Ezzel megúszta, hogy parkolási díjat kelljen fizetnie a belvárosban.

A képek információink szerint a fővárosi, VI. kerületi Centrál Színház előtt, a Révay utcában készültek április 13-án este fél tízkor: nem sokkal azelőtt ért véget a színházban a Pletykafészek című darab, amelyben a műsorvezető-színésznő játssza az egyik főszerepet.

Az előadás végén – a lapunk birtokában lévő felvételek tanúsága szerint – egyedül hajtott el a helyszínről, ahol akkor már órák óta parkolnia kellett. Az előadás ugyanis este hétkor kezdődött, a színészeknek pedig már jóval a kezdés előtt meg kell érkezniük az öltözőbe.

Parkolódíjat a színház utcájában este nyolcig kell fizetni, óránként 400 forintot. Márpedig ha így történt, Claudia nemcsak spórolt, de szabályt is sérthetett, ha nem az ő nevére kiállított rokkantkártyával parkolt!

A mozgássérültparkolókártyát ugyanis csak akkor szabad használni, ha az autóban utasként vagy vezetőként benne ül az a személy, akinek a nevére szól az igazolvány – áll az ezt szabályozó kormányrendeletben.

Ebben az esetben a kártyával megjelölt autóval nemcsak a mozgássérültek számára kijelölt helyen, hanem azon kívül bármely közterületen lévő parkolóhelyen megállhat, méghozzá ingyenesen. Ebben az esetben azonban Liptai egyedül hajtott el a helyszínről.

– A kísérő nem használhatja a parkolóigazolványt, ha nincs vele annak tulajdonosa. Tehát például elviheti őt orvoshoz, de csak vele együtt mehet tovább az autóval – figyelmeztetett Szirmay Tamás, a Magyar Parkolási Szövetség parkolási bizottságának elnöke, aki maga is tagja a mozgáskorlátozottak egyesületének.

Aki jogtalanul használja az igazolványt, az akár rács mögé is kerülhet.

– Ha valaki valótlan tartalmú hivatalos okmányt jogtalanul használ fel, az közokirat-hamisításnak minősül, és akár hároméves börtönbüntetést is vonhat maga után – magyarázta Kamarás Péter ügyvéd.

Mivel az okmányt a főváros XI. kerületében állították ki, a Blikk megkereste a színésznő ott lakó apját, övé-e a kártya. Liptai István azt válaszolta, nincs ilyen parkolóigazolványa, és arról sem tud, hogy a családban bárkinek lenne ilyen. Liptai Claudia a Blikknek azt üzente: nem kíván nyilatkozni az ügyben.

 
 
Forrás: Blikk
 

Olvassa el ezt is!

Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.