MozaikBulvár - Ördög Nóri kis titkai

2011. április 19., kedd
 
Bulvár - Ördög Nóri kis titkai

Sokszor ismert emberek egészen mással is foglalkoznak, mint amiért nézzük őket a képernyőn. A csinos műsorvezető időnként el-eltűnik, s igen sokat autózik Mórahalomra.

 

 

 

Ördög Nóri javában dolgozik, s közben nem hanyagolja el a színtársulatát sem.

Sokszor ismert emberek egészen mással is foglalkoznak, mint amiért nézzük őket a képernyőn. Pl. Keleti Andi ruhákat tervez, többek között az ő alkotásában lépett fel már Ördög Nóri is, aki javában dolgozik a Csillag Születik előkészületeink, s közben nem hanyagolja el a színtársulatát sem, nagyszüleivel és szüleivel lép fel a színpadra.

Képes ezért akár oda-vissza 240 km-ert is utazni. Nem fárad. Pedig Ördög Nóra új oldalát mutatja meg nekünk, egy olyat, amit még eddig nem ismert meg a közönség. A csinos műsorvezető időnként el-eltűnik, s igen sokat autózik azért, hogy kedvtelésének hódolhasson. Nem sajnálja a fáradtságot, annyira fontos neki a hobbija.

Mórahalmon, szülővárosában egy amatőr színjátszó társulatnak a tagja már 11 éve. Nem is gondoltuk volna! Nórának volt kitől örökölnie a színészi vénát, jószerivel az egész családja a színpadon van ilyenkor.

A szerkesztőként is dolgozik Ördög Nóra, s az X-Faktor miatt egy kicsit szüneteltette a színjátszást. De ettől még újra vissza-visszatér hozzá. Nem álmodik ugyan a világot jelentő deszkákról, csupán egy olyan oldalát fejleszti, amely nagyon-nagyon közel áll a szívéhez, s ami segít kifejezni önmagát.

 
 
gg
 

Olvassa el ezt is!

Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.