KözéletBúcsút vettek Makovecz Imrétől

2011. október 9., vasárnap
 

A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad - méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök. Makovecz Imrét szombaton a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra; a nemzetközi hírű alkotót életének 76. évében, szeptember 27-én érte a halál.

 

 

 

 "Hogyan is halhatna meg az, aki halhatatlan, hogyan is hagyhatna itt az, akinek "lépten-nyomon belebotlik az ember az épületeibe": a Puskás Akadémia kollégiumba, a katolikus egyetem auditóriumába vagy éppen Csíksomlyóban? - tette fel a kérdést az Erdő Péter esztergom-budapesti érsek által celebrált katolikus gyászszertartás után elmondott beszédében a kormányfő.
    Orbán Viktor emlékeztetett: Makovecz Imrét sohasem lehetett tolakodni vagy kérkedni látni, mellette állva nyilvánvaló volt: csak a középszer törtet. Úgy fogalmazott: "Láttuk, ahogy méltósággal vársz, ha nem a te időd járja, láttuk, hogy nem hajolsz meg a tovatűnő évek sürgetésétől, sem a hatalom szavától, sem az anyagi teher alatt."
    Mint hozzátette, ezért is volt természetes, hogy Makovecz Imre "az örök mércéhez igazította, és soha sem volt hajlandó mézbe mártani szavait", sem hízelgés, sem fenyegetés hatására.
    Az építőművész közéleti emberként a magyar politikának is korszakos alakja lett, aki nélkül Magyarország sohasem talált volna önmagára, nem állt volna a saját lábára - emelte ki a kormányfő, aki köszönetet mondott Makovecz Imrének egyenes, kertelés nélküli beszédéért. "Nem felejtjük: a haza nem eladó, az ördöggel nem cimborálunk, a küldetésben nincs alku" - mondta.
    Orbán Viktor hangsúlyozta, noha Makovecz Imre testi valójában már nincs köztünk, aki azt állítja, meghalt, nem tudja, mit beszél.    
    Nagy Ervin országos főépítész búcsúztató beszédében azt hangsúlyozta, hogy Makovecz Imre a világ egyik legnagyobb építésze volt, akit az egyetemi professzortól az egyszerű emberig mindenki ismert. Hozzátette: ismerték, mint építészt, mint hazafit, mint templomépítőt és úgy is, mint a nemzet lelkiismeretét, aki mindig szót emel, ha kell, aki mindig ott van, ahol nagy a baj, szakad a gát.
    Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke ugyancsak utalt rá beszédében, hogy Makovecz Imre és építészcsapata a vörösiszap-katasztrófát követően a fedél nélkül maradtak segítségére sietett. Az ügyvezető elnök Makovecz Imre emberi példájának nagyszerűségét emelte ki.
    Dévényi Sándor, a Kós Károly Egyesülés elnöke azt mondta: azzal a hatalmas örökséggel kell gazdálkodnunk, amelyet Makovecz Imre ránk hagyott. Szerinte mindenekelőtt be kell fejezni a megkezdett épületeit: a dobogókői házat, a makói fürdő grandiózus együttesét. A meg nem épült tervekkel kapcsolatban azt mondta: biztos, hogy előbb-utóbb azokat is megépíti valaki. Amit azonban igazán nehéznek nevezett, az több mint építészet: a szellemi örökségének folytatása.
    Makovecz Imrétől szombat délelőtt folyamatosan hosszú sorokban vettek búcsút barátai, pályatársai, tisztelői a Farkasréti temető általa tervezett ravatalozójánál, temetésén is több ezren jelentek meg, hogy utolsó útjára kísérjék a neves építészt.
    A gyászolók között megjelent mások mellett Kövér László házelnök, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Tőkés László és Barsiné Pataky Etelka EP-képviselők, Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, Pálffy István, a KDNP frakciószóvivője, Nagy Gábor Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselője és Szűrös Mátyás volt szocialista politikus, Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap leköszönő elnöke, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Finta József építész, Jókai Anna író, Kányádi Sándor költő, Kerényi Imre rendező, Melocco Miklós szobrász és Rákay Philip, az MTV intendánsa.

 

Fotók: MTI

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.