Kék hírekBrutális gyári baleset

2014. november 21., péntek
 
Brutális gyári baleset

November 18-án 9 óra 20 perckor súlyos, életveszélyes égési sérüléssel járó munkabaleset történt Csongrádon, a MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. területén.

 

 


A munkabaleset körülményeinek kivizsgálása jelenleg is tart, az azonban már most is igazoltnak látszik, hogy a baleset megelőzhető lett volna, ha a hegesztést nem szűk térben, hanem a biztonságos helyen végzik el- olvasható Majláth Mihály munkavédelmi igazgató-helyettes összefoglalójában.

 

A Mars Kft területén egy külső vállalkozó, a meglévő meleg vizes rendszer és a kiépítendő termálvizes rendszer csatlakoztatási munkáit végezte. Beépítettek egy 30 cm hosszú cső csonkot, amihez egy alvállalkozó akart hegesztéssel csatlakoztatni további csővezeték rendszert. A cső elülső oldalánál még el tudták végezni a hegesztést, azonban a belső oldalon nagyon szűk volt a hely. Ezért a későbbi sérült bemászott a fal és a hegesztendő cső szakasz közötti szűk helyre. Munkatársa pedig beadogatta részére a szükséges eszközöket. A hegesztő tömlő beadását követően a jobb lába mellett lévő másik pillangó szelep kismértékben kinyílt. Ekkor kiáramló 86 °C-os 4 bar nyomású forró víz testfelületének nagyobb részén életveszélyes égési sérülést okozott.

A sérültet a munkatárs a másik oldalról benyúlva megragadta kihúzta a forró gőzből. A sérült ruháját letépték, az előtérbe lekísérték és szakszerű ellátása megkezdődött. A mentők ellátása után mentőhelikopter Budapestre szállította a sérültet.

A súlyos, életveszélyes sérüléses munkabaleset kivizsgálása jelenleg is tart. Az eddigi megállapítások szerint a kinyíló pillangó szelep megfelelő műszaki állapotban volt. Rendelkezett az előírt akaratlan nyitás elleni védelemmel, rugós kilincszárral. Vélelmezhetően a hegesztő tömlő szűk térben való mozgatásakor ez a kilincszár benyomódhatott így ez által az elzáró kar elmozdulhatott. A kiáramló forró víz az ott tartózkodó munkavállalóra ömlött.

 

CSMKH Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelőségének eddigi vizsgálata szerint jogszabályi előírás van a szűk térben való csőszerelési tevékenységre, az ebben foglaltak szerinti eljárást a munkáltató elmulasztotta. A baleset megelőzhető lett volna, ha ezt a hegesztési tevékenységet nem szűk térben, hanem egy biztonságos helyen végzik, majd ezt követően végzik el a csőszakasz beépítését.

 

Olvassa el ezt is!

Ahhoz képest jól bírja

Ahhoz képest jól bírja

Évtizedek óta a vásárhelyi református Újtemplomról csak olyan fotó lelhető fel, amelyen málló vakolat, omló falrészlet, viharban megrongálódott ereszcsatorna látható.
Jövő héttől pályázhatnak a vásárhelyiek

Jövő héttől pályázhatnak a vásárhelyiek

Forráskimerülés miatt szünetel a kazáncsere pályázatok benyújtása a közép-magyarországi régióban. A Dél alföldi régióban viszont még csak most kezdődik.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.