Kultúra, oktatásBrüsszelben a szív és a lélek kiállítása volt

2011. április 10., vasárnap
 
Brüsszelben a szív és a lélek kiállítása volt

A dél-alföldi iparművészet legkiválóbb mestertermékeiből készült kiállítást előbb láthatta a brüsszeli, mint a hazai közönség. Most idehaza is alkalom nyílik arra, hogy a Fekete Házban megcsodáljuk nyolc kézműves iparművész páratlan szépségű alkotásait.

 

 

 

 

 

A Brüsszelben kiállított népművészeti remekek alkotói közül négyen hódmezővásárhelyiek. Egyikük Ambrus Sándor, Magyarország „fazekasfővárosában” 47 éve foglalkozik a mesterséggel. A tárlaton szintén láthatók Szakál László citerái. Juhász Istvánné a jellegzetes vásárhelyi hímzés míves képviselője. Szintén hímzésmunkákat láthatunk a Chapponn Adrien irányításával működő vásárhelyi Hódfó Hímző Műhely munkáiból.

 

Tóth István, a múzeum történeti osztályának vezetője elmondta, azt szeretnék, ha a fiatalok e szépséges iparművészeti tárgyak láttán maguk is kedvet kapnánk arra, hogy elsajátítsák az adott mesterség fortélyait, és maguk is hasonlót alkotnának. E szemet gyönyörködtető művészeti remekek nemcsak idehaza, de már Brüsszelbe is eljuttatták hírünket, így is öregbítve hazánk jó hírnevét – hangsúlyozta Magyar Anna országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke.
„A boldog élet egyik legfőbb kelléke, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni arra, ami a miénk” – kezdte kiállításmegnyitó beszédét Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő. Ami a miénk, ami a sajátunk, a mindennapi életünk része, a levegővétel természetességével van jelen a hétköznapjainkban, az valahogy igaztalan módon ritkán vágyaink tárgya. Pedig van okunk vágyakozni, mert e tárgyakból rendezett kiállítás tavaly októberben fantasztikus sikert aratott Brüsszelben, ahol két helyszínen is bemutatták. Ezek a tárgyak nagyszerű művészek alkotásai, élő dolgok, mert szembe úsznak az árral, hangsúlyozta a szónok, szembe úsznak a mai világunk konzumkultúrájának árjával. A mai tömeggyártás arról szól, hogy minél rövidebb használat után dobjuk el a tárgyakat, és vásároljunk újakat. Az itt látott műalkotások nem ilyenek. Többszáz éves hagyományt testesítenek meg, szüleink, nagyszüleink használták ezeket a formákat, mintákat, anyagokat, ezt a kulturális örökséget, amely itt él velünk. Ezekből a tárgyakból nemcsak az anyagot és a munkát, de a szívet és a lelket sem spórolták ki – hangsúlyozta Deutsch. Ezért volt sikere a kiállításnak Brüsszelben is, mert a szív és a lélek kiállítása volt.

 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.