SportBonyhád jobb volt

2016. április 24., vasárnap
 
Bonyhád jobb volt

Nem sok esélyt hagyott a győzelemre a Bonyhád a Vásárhelyi Kosársulinak szombat este. A két gárda a 9-16. helyért zajló rájátszásban másodszor találkozott.

 

 

 

 

 

A 101-79-es bonyhádi siker azt jelenti, hogy a kék-sárgák a legjobb esetben a 13. helyen végezhetnek a bajnokságban.

 

A bonyhádiak gyorsan a vendégek tudtára adták, hogy ezen az estén csak ők nyerhetnek. 8-0-nál rezdült meg először a háló a gyűrűjükön, ekkor Mócsai volt eredményes büntetőből. Pappal és Kováccsal visszont nem bírtak, így a kisszünetre kilenccel mentek a Tolna megyeiek, akik a félidő előtt sem álltak le, és újabb kilenc ponttal mentek el. A Kosársuliban a találkozón 20 pontig jutó Czibere próbálta tartani a lelket, de ez is csak arra volt elég, hogy a félidőben 54-36 álljon az eredményjelzőn.

 

A bonyhádiak ezután sem álltak le, be akarták biztosítani a győzelmüket, és az előre lépést a 9. hely felé. A harmadik periódus végén már lehetett tudni, hogy ők hagyhatják el sikerrel a parkettet. Jilling és Tömösváry volt leginkább elemében ez idő tájt. A másik oldalon Vas gyártotta a pontokat.

 

A zárójátékrész volt az egyetlen, amit a Vásárhely hozni tudott, de csak csekély 2 pontot tudtak ledolgozni hátrányukból. Ennek köszönhetően eldőlt, hogy dr. Elek András tanítványai a 13. helyért folyó küzdelmekben folytatjatják a következő hetekben.

 

Metal-Work Bonyhád - Vásárhelyi Kosársuli 101-79 (26-17, 28-19, 28-22, 19-21)

 

NBI B csoport, rájátszás a 9-16. helyért vezette:  Sabáli L., Reisz P. és Németh S.

Bonyhád Városi Sportcsarnok, 100 néző.

Kosársuli: KELEMEN 15/12, CZIBERE 20/3, Mócsai 7, VAS 15/6, Varga D. 4,

csere: Nagy -, Rostás G. 3, Pavlovic 11/6, Kis Molnár -, Wirth 4.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: "Hazai pályán ennyivel jobb csapat a Bonyhád."

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely is kacsingat az Európa Kulturális Fővárosa címre

Vásárhely is kacsingat az Európa Kulturális Fővárosa címre

Az EKF címet minden évben általában két országnak és városnak ítélik oda. Magyarország eddig egyszer viselte, Pécs 2010-ben.
Hírek Koszovóból

Hírek Koszovóból

A képek alapján nincs helye a finomkodásnak, ha egy éles helyzetbe kerülne a többek között vásárhelyi katonákból álló Koszovóban missziót teljesítő KFOR erők.

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.