SportBombaerős az ellenfél

2017. november 24., péntek
 
Bombaerős az ellenfél

Újabb rangadóval folytatódik a Vásárhelyi Kosársuli NBI B csoportos felnőtt együttesének szereplése. Szombaton 18:30-kor a Nyíregyháza Blue Sharks érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.

 

 

 

 

 

A vendégek jelenleg a 3. helyet foglalják el a tabellán, éppen 8 hellyel megelőzve a házigazdákat.

A nyírségiek fordított, 5-3-as mutatóval büszkélkedhetnek, mint hétvégi riválisaik. Eddig a bivalyerős Bonyhád és Oroszlány duó mellett csak a gyengébb képességű Pécs babrált ki velük. Kiemelt feladat lehet Utasi Gábor fiainak, hogy hatástalanítsák a bajnokságban eddig legtöbb pontot átlagoló Czurát, akiről már tavalyról is rossz emlékeik lehetnek. A nyíregyházi kosaras meccsenként 24 egységet átlagol, mellette még Nagy, Bus és az amerikai Delegal jegyez 10 fölötti mutatót.

 

A Hódmezővásárhely mellett szól, hogy a gárda hazai környezetben teljesen más arcát mutatja, mint idegenben. Eddig csak a még veretlen OSE Lions könyvelhetett el sikert Vas Péterék „otthonában”. Nem fogott viszont a bicskája a kék-sárgákon a Bonyhádnak, a Győrnek és a Miskolcnak sem. Igaz, egyik diadalt sem adták könnyen: legutóbb a Győr ellen szinte végig nyitott volt a találkozó sorsa. Végül Szabó Péterék jól bírták a gyűrődést, és nagyobb akaratuknak köszönhetően behúzták az összecsapást. Igazi csapatként működtek akkor, többen a lélektanilag fontos pillanatokban tettek hozzá valami extrát a játékhoz.

 

A derbi előtt a kék-sárgáknál eddig igen kiegyensúlyozottan szereplő, Némó becenévre hallgató Nemanja Gajicot kérdeztük.

 

- Nyáron érkeztél a csapathoz. Tavaly még az NBII-es bajnokságban szerepeltél. Onnan rögtön a B csoport kiemelt táblájára csöppentél, ami azért valljuk be, jóval nagyobb játékerőt képvisel. Te azonban úgy tűnik, hogy jól beilleszkedtél. Hogy érzed magad a Kosársulinál?

- Eddig minden szuper! Tetszik, ahogy működnek a dolgok az egyesületnél. Úgy gondolom jó csapat vagyunk. Az edzések jók, a csapattársaim sokat segítenek, hogy könnyebben beilleszkedjek. Úgy gondolom jól megértjük egymást, nagyon jó a kommunikáció közöttünk. Azt viszont mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az előző szezonban az NBII-ben is sok tapasztalatot szereztem. Akkor tanultam meg sok kosaras kifejezést magyarul, így a legtöbb dolgot megértem, amit az edző mond.

 

- Az eddigi mérkőzések többségén igencsak kiegyensúlyozottan teljesítettél, pedig sokszor nálad jóval erősebb fizikumú játékosokkal kell megküzdened a palánk alatt. Minek köszönhető szerinted a vártnál is jobb teljesítményed?

- Ez az első szezonom a B csoportban. Sok újdonság van, nem ismerem az ellenfeleket. Az eddig meccsek látva elmondhatom, hogy a csapatok erősek, és hasonló játékerőt képviselnek. Ami az én játékomat illeti: mindig törekszem a maximumot nyújtani a pályán és, hogy segítsek a társaimnak, és a klubnak győzni. Nem félek az ellenfél játékosaitól, még ha azok úgymond erősebbek vagy jobbak is nálam. Ezt próbálom megmutatni a pályán, motivált vagyok. Győzni akarok, de én mindig is ilyen voltam. Természetesen a jó játékomat nem csak magamnak köszönhetem, hanem a csapatnak és Utasi Gábor edzőnek is, nagyon hálás vagyok nekik!

 

- Mi az, ami más, mint az NBII-ben volt, és miben akarsz fejlődni?

- Elég sok különbség van a két bajnokság között, sokkal erősebb és komolyabb a B csoport. Fizikailag sokkal intenzívebb, többet kell futni és gyorsabb a játék. Ami az én fejlődésemet illeti, jelenleg legjobban az erőlétemen szeretnek javítani, mert a szezon elején teljesen felkészületlenül érkeztem. Személyes okok miatt nem tudtam felkészülni az alapozás elejére, de nem is akarok mentegetőzni, hanem inkább minden nap dolgozom, hogy a legjobb legyen a formám.

 

- Már túl vagyunk 8 fordulón, sokan bíznak benne, hogy a szereplésetek még jobb is lesz… Mi kell a javuláshoz?

- Igen, mindenki bízik abban, hogy jobbak leszünk a folytatásban. A csapat formája egyre javul, de úgy gondolom, hogy a lepattanózáson még nagyon sokat kell javítanunk, elsősorban a saját palánkunk alatt. Ebben kell fejlődni mind nekem, mind a csapatnak, amire meg is van a lehetőségünk.

 

- Ismét bombaerős csapattal néztek szembe a héten. Mi dönthet majd most szombaton a Nyíregyháza ellen?

- Igen, hallottam, hogy erősek a nyírségiek, jelenleg náluk van Czura, a legponterősebb játékos a bajnokságban. Ha őt sikerül kivenni a játékból, akkor mi örülhetünk majd a végén. Ehhez azonban hinnünk kell a győzelemben, no meg jól kell védekeznünk. Természetesen a szurkolók is sokat tolhatnak a szekerünkön! Hajrá Vásárhely!!!

 

 

Olvassa el ezt is!

Egy vásárhelyi asszonyt fosztottak ki

Egy vásárhelyi asszonyt fosztottak ki

Egy nap alatt elfogták a magukat önkormányzati dolgozónak kiadó háromtagú társaságot, akik egy vásárhelyi asszonyt a saját lakásában fosztottak ki. Videó az elfogásról!.
Diák fiúmunka és közös zuhanyozás?

Diák fiúmunka és közös zuhanyozás?

Vádemelés. Mindszenti, mártélyi szülők figyelmeztették egymást, hogy fiatal fiúknak munkalehetőséget kínáló férfi nem igazán azt szeretné, amit hirdet.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát