SportBomba formában

2014. december 10., szerda
 
Bomba formában

Két nehéz mérkőzése lesz a héten a Vásárhelyi Kosársulinak. Az eddig hibátlan kék-sárgák december 12-én Tiszaújvárosban lépnek pályára a keleti csoport harmadik helyezettje ellen.

 

 

Fotó: Damó Adrienn

 

 

Vasárnap pedig egy igazi erőfelmérőn fogadják a nyugati listavezető Bonyhádot a Hódtóiban, a tét a Hepp Kupa négyes döntő lesz.

 

A tiszaújvárosiak sokáig a Kosársulihoz hasonlóan veretlenül álltak keleten, azóta csak egy vereségük van. November végén, a második helyezett debreceni fiatalok fektették két vállra őket. Az Borsod-Abaúj-Zemplén megyeieket eddig sem volt szabad alábecsülni, hiszen az elmúlt években mindenkire veszélyesek voltak hazai pályán.

 

A gárda statisztikáira pillantva kiderül, hogy a Varga, Béres, Kóthay trió tűnt ki társai közül, mellettük másik 4 játékos nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt a bajnokikon. Sőt a soraikban tudhatják a korábbi válogatott Sitku Ernőt, aki pontjai mellett rutinjával segíti az együttest. A legutóbb az Eger ellen 3 ponttal megnyert rangadón 11 pontot süllyesztett el az ellenfél gyűrűjében.

 

A Vásárhely bomba formában várja az összecsapást. Eddigi mind a tíz meccsüket hozták (ebből hármat a kupában). A gárda erejét mutatja, hogy többször vert helyzetből álltak fel dr. Elek András fiai, akik ennek köszönhetően hibátlanul vezetik az NBI/B-s bajnokság keleti csoportját. Nagy ütőkártya a csapat kezében, hogy 6-7 olyan kosaras van a keretben, akik képesek akár 20 pontot termelni, ha jól jön ki a lépés. Ráadásul minden mérkőzésen volt valaki, aki hátán vitte csapat társait, erre a Tiszaújvárosiak ellen is szükség lesz. A találkozó remek főpróba lehet a Bonyhád elleni Hepp Kupa negyeddöntő előtt, amit december 14-én vasárnap rendeznek a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Ezek az idei Karácsony slágerkönyvei

Ezek az idei Karácsony slágerkönyvei

Nemcsak az újdonságok fogynak ilyenkor nagyobb számban. Sokan ilyenkor szerzik be az év közben megjelent slágerkönyveket, valamint a 2014-es bestsellereket is. Toplistával!
Játék a Vásárhelyi Hírekkel

Játék a Vásárhelyi Hírekkel

Szeretnéd magad meglepni egy Palmolive Oriental Beauty ajándékcsomaggal? Most itt az alkalom és játszhatsz a nyereményért!

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.