KözéletBoldog Gizella Díj 2019

2019. augusztus 24., szombat
 
Boldog Gizella Díj 2019

Draskovitsné Joó Erzsébet újságírónak és Nagy István orvosnak ítélték oda idén a Boldog Gizella-díjat. A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését kedd este gálaműsor keretében adták át.

 

 

 

 

 

A több ezer hódmezővásárhelyi polgár szavazata alapján odaítélt, nettó egymillió forinttal járó elismerést Kószó Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Lázár János (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője adta át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Az alapítvány azon köztiszteletben álló személy elismerésére hozta létre tavaly a város iránti hűséget szimbolizáló díjat, aki példamutató polgári gondolkodásával vagy hosszú időn át folytatott munkásságával kimagasló érdemeket szerezett, a közösség megbecsülést kiérdemelve.

 

Az anyagi elismerés mellett díszes oklevéllel és emlékplakett járó díj Boldog Gizella királynéról, Szent István király feleségéről kapta nevét.

 

Draskovitsné Joó Erzsébet újságíró legszívesebben nehéz sorsú emberek, gyerekek, nők, családok életével, valamint a természettel foglalkozott. Írásaival tántoríthatatlanul kiállt a kisember igazsága mellett. Több lap mellett a Magyar Távirati Iroda tudósítójaként is dolgozott - írta a méltatás.

 

Nagy István orvos pályafutását a Gyulai Megyei Kórházban kezdte, majd dolgozott a Vásárhelyi Kórházban, Akasztón és Jászszentlászlón, szülővárosába 1984-ben tért vissza, azóta a Susán városrészben található rendelőjében fogadja a betegeket.

 

Olvassa el ezt is!

Iskolai szünetek, ünnepnapok 2020-ban

Iskolai szünetek, ünnepnapok 2020-ban

Néhány nap van már csak az iskolai szünetből, itt az ideje átnézni, hogyan alakul a 2019-20-as tanév. Ünnepnapok, pihenőnapok száma az új esztendőben.
Befejezi a játékot Vas Péter

Befejezi a játékot Vas Péter

A rajongóknak azonban nem kell megijedniük, hiszen a sportoló ezután a pálya mellől, a szakmai stábban segíti majd a vásárhelyieket.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.