Kék hírekBiztos hogy nem húsvéti ajándéknak szánta

2011. április 24., vasárnap
 
Biztos hogy nem húsvéti ajándéknak szánta

A pénzügyőrök felfigyeltek az utas szokatlan, furcsa mozgására, ezért megkérték, hogy húzza fel a mellényét.

 

 

 

Április 24-én a röszkei Határkirendeltségen jelentkezett belépésre egy szerb/magyar kettős állampolgárságú férfi az általa vezetett, saját tulajdonát képező magyar honosságú személygépjárművel.

Feltett kérdésre az utas elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a férfi ideges viselkedése miatt tételes vámvizsgálat megtartása mellett döntöttek. A jármű szigorított ellenőrzése során a Ekkor már egyértelműen látszott, hogy a mellény alatt viselt póló valamilyen csomagot takar a férfi oldalán (képünkön). A további vizsgálattal beigazolódott a gyanú, hiszen egy, az utas oldalára rögzített, nejlonba betekert hosszúkás csomagból előkerült 110 gramm marihuána.

A pénzügyőrök a több százezer forint értékű kábítószert lefoglalták, a férfi ellen, őrizetbe vétele mellett visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szegedi Rendőrkapitányság folytat eljárást.

 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.