SportBiztos felkészülési háttér Hódmezővásárhelyen

2012. november 18., vasárnap
 
Biztos felkészülési háttér Hódmezővásárhelyen

Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Hódmezővásárhelyen vasárnap tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott a város támogatásának, amelyet az olimpiai felkészülés alatt nyújtott az úszóknak: "a biztos felkészülési háttér is kell ahhoz, hogy az olimpiai döntőben az a néhány tized a mi bajnokaink javára döntsön," mondta a sportvezető.

 


Mint arról már szeptember végén írtunk, a Hód Kupa Úszóverseny megnyitója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón, Gyárfás Tamás egyúttal jelezte, Hódmezővásárhely 2015-ben az európai úszósport figyelmének középpontjába kerül, mivel itt rendezik a junior úszó Európa-bajnokságot.

Hozzátette, a város azt tervezi, hogy az uszodát egy 25 méteres medencével is bővíti, amellyel a létesítmény már jelentős felnőtt viadalok rendezésére is alkalmassá válna.

Lázár János államtitkár, aki szintén részt vett a vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón, a sportág vezérkarának mondott köszönetet az együttműködésért, hogy a válogatott tagjai Hódmezővásárhelyet választották olimpiai felkészülésük helyszínéül. A politikus a Miniszterelnökséget vezető államtitkári minőségében, a kormány képviselőjeként bejelentette, hogy még ebben az évben a kabinet elé kerül a TAO-körbe nem tartozó és jelentős üzleti szponzorációra nem számító, ugyanakkor rendkívül eredményes sportágak kiemelt támogatása.

"A kormányzat az adóssággal küzdő szövetségeket - az úszók nem tartoznak ebbe a körbe - és klubokat szanálni fogja, az új, stabil, kiszámítható finanszírozás pedig hosszú távra megoldja ezen sportágak anyagi helyzetét" - közölte az államtitkár, hozzátéve: "a Hódmezővásárhelyről elinduló Risztov Éva példája mutatja, elképesztően kemény munkával, kitartással el lehet érni a világszintű eredményt, a fő tanulság pedig az: nincsenek reménytelen helyzetek".

A Hód Kupa Nemzetközi Úszóverseny alkalmával Hódmezővásárhely városa köszöntötte a londoni játékokra a helyi uszodában felkészült két olimpiai bajnokot, Risztov Évát és Gyurta Dánielt.

Risztov Éva elmondta kiskorától készült arra, hogy jó eredményei legyenek, majd  megköszönte, hogy visszatérhetett szülővárosába az olimpiai felkészülés kapcsán, így családjával és barátaival még jobban tarthatta a kapcsolatot, mindez a kiváló feltételekkel együtt járult hozzá ahhoz, hogy Londonban a csúcsra ért.

Gyurta Dániel hangsúlyozta, a tízhónapos olimpiai felkészülés legfontosabb három hónapjában edzett a vásárhelyi uszodában, így a város valóban jelentős mértékben járult hozzá a londoni sikerekhez. Az olimpiai bajnok egy nagyméretű, bekeretezett, dedikált posztert ajándékozott Lázár Jánosnak, illetve Almási István polgármesternek.

Kiss László szövetségi kapitány elmondta, ha realizálódik a kiemelt kormányzati támogatás, remek esély lesz arra, hogy az úszók Rióban túlszárnyalják a 2012-es eredményeket. Szabó Tünde, az úszószövetség főtitkára arról beszélt, hogy a nemrég véglegesített sportágfejlesztési programban Hódmezővásárhellyel regionális központként számolnak.

Almási István polgármester emlékeztetett, 2002-ben nagy csatákat kellett vívni azért, hogy ne élményfürdő, hanem uszoda épüljön a városban, de ez a döntés végül fényesen beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

 

Olvassa el ezt is!

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.