Kultúra, oktatásBibó István életútja dokumentumok tükrében

2012. június 17., vasárnap
 
Bibó István életútja dokumentumok tükrében

Bibó István, a huszadik század egyik legjelentősebb politikai gondolkodójának életútjáról nyílt kiállítás az Emlékpont teraszán. A magyar közelmúlt politikai társadalmának emblematikus figurájának munkásságát tíz tablóból álló, az államtudós és államférfi Bibó életének eddig publikálatlan dokumentumait bemutató tárlaton ismerhetik meg az érdeklődők.

 

 

„Az erkölcs és a politika viszonyát az erkölcs tükrében mérlegelte” mondta megnyitó beszédében Almási István alpolgármester, június 16-án, szombaton délelőtt, a Múzeumok éjszakája napján. A kiállítás, ennek az országos hagyománnyal bíró extra programokkal teli esti- éjszakai nyitva tartáshoz kapcsolódik. Egyúttal az Emlékpont ezzel a nyári időszaki kiállítással tiszteleg a tavaly 100 éve született Bibó István életműve előtt. A neves politikai gondolkodó legfontosabb műveit 1945 és 1948 közt vetette papírra. A Szegedi Tudományegyetemen csak néhány évig taníthatott, míg Nagy Imre koalíciós kormányának csak két napig lehetett az államminisztere. A Kádár-korszakban ugyanúgy belső emigrációban volt kénytelen élni, mint névrokona, a hódmezővásárhelyi Bibó Lajos író. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, Argejo Éva eddig ismeretlen dokumentumokból érdekfeszítő anyagot állított össze a Nagy Imre-kormány államminiszterének életútjáról, mely az 1956-os forradalom miniszterelnöke és társai kivégzésének évfordulóján nyílt meg, újszerű módon az Emlékpont teraszán. A tárlat a nyár végéig, augusztus 26-ig lesz megtekinthető.

 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.