Kék hírekBetörők Mindszenten

2017. június 15., csütörtök
 
Betörők Mindszenten

Egy mindszenti csárdába tört be egy hódmezővásárhelyi férfi, majd miután a riasztó megszólalt, zsákmány nélkül távozott.

 

 

 

 

 

 

 

 

A biztonsági kamerák képei alapján, a vásárhelyi rendőrök még a bejelentés napján előállították. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra június 14-én tett bejelentést a csárda üzemeltetője arról, hogy négy nappal korábban ismeretlen személy a szúnyoghálót kiszakítva, az ablakon keresztül bement az épületbe. A kutatásnak a megszólaló riasztó vetett végett, majd elmenekült.

 

A rendőrök a nyomozás során megvizsgálták a csárda biztonsági kamerájának felvételeit és megállapították, hogy az épületbe a helybeli 24 éves P. Attila mászott be, míg két társa kívül biztosította a bűncselekményt.

 

A rendőrök P. Attilát elfogták és előállították. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette kísérletének gyanúja miatt indult eljárás. Egyik társa ellen szintén eljárás indult, V. Mihályt a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészségen előzetes letartóztatásának indítványozására. Harmadik társuk fiatalkorú.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Szűcs Noémi a magyar válogatott tagja lett

Szűcs Noémi a magyar válogatott tagja lett

A hódmezővásárhelyi Hódiák Atlétikai Egyesület nagy fegyverténye, valamint közvetve elismerése Héjja Antal edző szakmai munkájának is.
Mélygarázs használatért már mélyen a zsebbe kell nyúlni

Mélygarázs használatért már mélyen a zsebbe kell nyúlni

A horribilis összegű EU-s támogatásból épült Hódi Pál utcai mélygarázsban volt hogy közmunkás számolta a kocsikat, majd érzékelő épült. Most már van szabad hely szinte mindig.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.