Kultúra, oktatásBethlenes diákok budapesti sikere

2016. március 24., csütörtök
 
Bethlenes diákok budapesti sikere

Március 23-án  Budapesten, a Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája rendezte a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyt. Minden évben - így idén is az ország különböző helyeiről 40 iskola  kétszáznál több diákja vett részt.

 

 

 

 

 

A Béres-verseny résztvevői az általános iskolák évfolyamainak megfelelő 8 korcsoportba nevezhettek.
A verseny védnöke Béres Ferencné Erzsébet asszony, aki minden évben megtiszteli jelenlétével rendezvényt. A zsűri minden kategóriában két főből áll, tagjai a református egyházzene és zenepedagógia legkiválóbb művelői közül kerülnek felkérésre.

 

A versenyre három kötelező énekkel (1 genfi zsoltár, 1 dicséret és 1 népdal első verse) és 1 szabadon választott népdallal kell felkészülni.

 

A rangos versenyen a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai is évek óta részt vesznek, sőt van olyan, aki már többször szerepelt szép sikerrel. 

2014-ben Forrai Fanni és Forrai Fruzsina 1. helyezést ért el, míg Barát Melinda ezüst minősítést kapott. Tavaly Forrai Fruzsina 3. helyezést és arany minősítést, Forrai Fanni pedig ezüst minősítést nyert. Mindketten idén is indultak a versenyen és csoportos kategóriában Hegyi Bálinttal kiegészülve 2.helyezést értek  el, arany minősítéssel. Felkészítő tanáruk Csorba Emese.

Csorba Emese évek óta sikerrel készíti fel növendékeit a versenyekre, a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, minden évben nagyon erős mezőny jön össze az ország minden részéből, az énekesek számára általában a zsoltárok éneklése jelenti a legnagyobb nehézséget. Idén viszont a nyolcadikosoknál a kötelező népdal volt a legnehezebb.

A versenyen egyéniben Tordai Tegze  a zsűri különdíjasa lett arany minősítéssel. Felkészítő tanára szintén Csorba Emese volt.

Az 5-es Tordai Maja  és a 6-os Erdei Harmat ezüst minősítést szerzett. Őket Molnár Tünde készítette fel.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyúlfarknyi húsvéti hangulat

Nyúlfarknyi húsvéti hangulat

Igazán stílszerűen kezdték a szünetet a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában, amikor játékos húsvéti délutánt rendeztek az utolsó tanítási napon. Képekkel!
11 isteni csokis sütemény recept

11 isteni csokis sütemény recept

Íme néhány finom csokoládés süti receptje, és segítünk néhány apró trükkel!  Csokoládés fatörzs, Narancsos csokitrüffel és 8 társa.

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.