Kultúra, oktatásBethlen Gábor — diákszínpadon

2011. április 12., kedd
 
Bethlen Gábor — diákszínpadon

A fejedelemre reneszánsz műsorral emlékezik a nevét viselő hódmezővásárhelyi gimnázium, április 14-én és 15-én, csütörtökön és pénteken este a Mozaik kamarateremben.

 

 

 

 

 

Ebben a tanévben ünnepli a nevét viselő iskola Bethlen Gábor születésének 430. évfordulóját. A református gimnázium egy másik nagy magyar, Németh László születésnapja körüli napokban, áprilisban rendezi meg hagyományos Bethlen–estjét április 14-én és 15-én, csütörtökön és pénteken este a Mozaik kamarateremben. Maróti Mariann, az iskola szabadidőszervezőjének tájékoztatása szerint, ez alkalommal a kerek évforduló jegyében lépnek színpadra a gimnazisták.

Először a legkisebbek bemutatkozó műsorára kerül sor. Az 5. osztályosok a magyar reneszánsz korára visszanyúlva végvári életképeket mutatnak be Grezsa Csaba tanár úr rendezésében.

Majd a 16–17. század szerelmes leveleiből zenés irodalmi összeállítással ad ízelítőt a 10. osztályosok, akiknek műsorát Juhász Szabó Katalin tanárnő szerkesztette és rendezte.

Ezt követi az iskola énekkarának, gitárszakkörének és kiskórusának énekes–zenés összeállítása, amelyekre Csorba Emese, Molnár Tünde és Pongó Erzsébet szaktanárok készítették föl a diákokat.

Az est csúcspontjaként láthatják a nézők Móricz Zsigmond és Závada Pál művei alapján Bethlen címmel készült diákszínpadi játékot, Simon Ferenc tanár úr rendezésében.

Az est folyamán kiállítás nyílik a gimnazisták képzőművészeti alkotásaiból, amelyek elkészítését Pető Zsuzsanna tanárnő irányította.

 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.