Kultúra, oktatásBethlen Est a hagyományok jegyében

2012. április 17., kedd
 

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium hagyományos Bethlen estjét április 17-én és 18-án tartja a Mozaik Kamarateremben.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Tavaly az est műsorát meghatározta az iskola névadója születésének 430. évfordulója.  Az 5. osztályosok a magyar reneszánsz korára visszanyúlva végvári életképeket mutattak be. Idén viszont  Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményéből készültek jelenetekkel. Az est további részét a világirodalom nagy klasszikusai uralták. A 9.A osztály alkalmi színtársulata Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából egy közjátékkal készült.

Ezt zenés percek követték ’Daloló Párizs’ címmel,  hangulatok, melódiák a múlt Párizsából tizedikesekkel és tizenegyedikesekkel.

Ezután az énekkar műsora következett XVI. századi református énekekkel, Händel, Telemann művekkel. Majd a közönség Ifjúsági énekeket hallhatott, amelybe a gitárszakkör tagjai is bekapcsolódtak.

Végül egy egészen sajátos feldolgozásban láthattuk Molière klasszikusát, Úrhatnám polgár 2.0 (Molière-rockfitness) sokatmondó címmel. Diákszínpadra alkalmazta és rendezte Simon Ferenc

 

A Mozaik Kamaraterem előcsarnokában pedig, bethlenes diákok képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás. Képeinken is látható, az est szünetében a szülők, hozzátartozók, trendi mangaképeket, portrékat, fotókat, gazdag fantáziáról árulkodó, megkapóan érdekes, sajátos látásmódot sugárzó művészi alkotásokat élvezhetnek.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.