GazdaságBértámogatás

2020. június 8., hétfő
 
Bértámogatás

A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter június 5-én Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 


Palkovics László a Naturtex Kft. üzemében a cég bértámogatást biztosító okiratának ünnepélyes átadásán azt mondta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében indított gazdaságvédelmi akcióterv leglényegesebb eleme a meglévő munkahelyek megóvása volt.

Eddig olyan vállalkozások, amelyek rendelésállománya csökkent, 150 ezer dolgozójuk után kértek támogatást a munkahelyek megőrzése érdekében. Az érintett cégek jelentős részben magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások, a jelentkezők több mint 50 százaléka mikrovállalkozás - tudatta a miniszter.

A kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók bérköltségének 40 százalékát fedező támogatásra már több mint 14 ezer kérelem érkezett be. Összesen 170 milliárd forinttal támogatja a kormány a legalább 800 ezer euró nagyságú beruházást megvalósító cégeket, a feltétel a munkaerő megtartása - közölte Palkovics László. Hozzátette: a kkv-k struktúraváltásának támogatására - kutatás-fejlesztésre, az energetikai vagy pénzügyi rendszer átalakítására - 50 milliárd forint áll rendelkezésre.


Csongrád-Csanád megyében a kormány intézkedéseivel több mint 6 ezer ember munkahelyét védték meg vagy teremtettek számára új állást. A térség a kutatás-fejlesztés vagy a high-tech beruházások szempontjából kiemelkedik a többi megye közül, nagyjából Budapestnek felel meg - hangsúlyozta a miniszter.

Lázár János (Fidesz) országgyűlési képviselő kifejtette, a járvány következtében Hódmezővásárhely és Makó térségében 1800 ember veszítette el munkáját, ezért kiemelkedően fontosak a kormány gazdaságvédelmi intézkedései.

A politikus leszögezte, a térség a magyar gazdaság fejlődési tartaléka, nem véletlen, hogy a kormány jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel támogatja a régiót. Ezek közül kiemelte a Békéscsabáig elérő, négysávos 44-es út építését, a napi 15 ezer ingázóját kiszolgáló, Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekapcsoló tram-traint, valamint a tervek szerint 2022-2023-ban újranyíló Szeged-Szabadka vasútvonalat.    

 

Az idén 31 éves Naturtex Kft. 2006-ban került teljes egészében magyar tulajdonba. A három telephelyen 160 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás fő tevékenységi köre a tollal és pehellyel, valamint gyapjúval és egyéb természetes és szintetikus szállal töltött termékek gyártása, illetve egyéb lakástextil termékek forgalmazása. Az évente 1200-1300 tonna tollat és pelyhet feldolgozó cég kínálata mintegy hétszáz különböző terméket tartalmaz. Az évente előállított 2,3 millió késztermék között az ágytakarók, ágyneműhuzatok, plédek és fürdőszobai textíliák is megtalálhatók.

 

A Naturtex Kft. tavalyi csaknem nettó 10 milliárd forintos árbevételének több mint 70 százaléka exportból származott, termékeit a világ negyven országába szállítják: Európán kívül Ázsiába, az amerikai kontinens országaiba, valamint Ausztráliába is.

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

A megye neve a csanádi identitást is őrzi majd

A megye neve a csanádi identitást is őrzi majd

A trianoni békeszerződés 100. évfordulóján, 2020. június 4-én a megye neve Csongrád-Csanád megyére változott.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Fellélegezhetünk! Szó szerint

Fellélegezhetünk! Szó szerint

Törvénymódosítás után már csak néhány hónapig füstölhetnek a kertekben rakott tüzek. Az önkormányzatok sem szabályozhatják rendeletben.
Így óvja bőrét a strandszezonban

Így óvja bőrét a strandszezonban

Nyáron mindenki szívesen tölti az idejét a vízparton. A természetes és mesterséges vizek közelében azonban sok kórokozó és baktérium leselkedik a strandolókra.

 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.