Kultúra, oktatásBerecz János Pro Progressio díjat kapott

2012. október 21., vasárnap
 
Berecz János Pro Progressio díjat kapott

Immár 4. alkalommal díjazta a Budapesti Műszaki Egyetem Pro Progressio alapítványa azokat a középiskolákat és pedagógusokat, akiknek tanítványai kiemelkedően szerepelnek a hazai és a nemzetközi műszaki és természettudományi tárgyakhoz kapcsolódó tanulmányi versenyeken.

 

 A képen középen Berecz János a díjátadás után

 

Továbbá, szűkebb és tágabb környezetükben ismeretterjesztő tevékenységet végeznek, ilyen programokat generálnak, tanítványaikat az emelt szintű érettségire ösztönzik.

Ezek mindegyikében évek óta tevőlegesen részt vesz a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium, amely 2010-ben, az iskola fizika-matematika tanára, Nagy Tibor pedig 2011-ben kapott Pro Progressio-díjat.

Az alapítvány idén is a díj odaítélésével fejezte ki az iskola falai között folyó munka elismerését.

Az alapítvány ösztöndíját, Berecz János fizika-matematika szakos tanár vehette át.

 

A makói születésű Berecz János, maga is egykor bethlenes volt. 1986-ban került be a gimnázium matematika-fizika irányultságú osztályába. Matematikatanára, Horváth István és fizikatanára, Bodrogi Sándor hivatástudata, embersége és természetesen szaktudása indították arra, hogy 1990-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika-fizika szakára adja be a jelentkezését. Ötödéves korában visszatért a gimnáziumba gyakorló tanításra. 1996-ban határozatlan idejű szerződést kapott, majd a fizika munkaközösség vezetésével is megbízták. Ettől az évtől egykori egyetemi évfolyamtársa, Nagy Tibor is csatlakozott a tanári karhoz, akivel a baráti szálak mellé sokak számára példamutató szakmai együttműködést alakított ki.

NagyTibor 2011-ben, Berecz János idén megkapta a Pro Progressio-díjat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.