KözéletBenzinszag és retroérzés

2011. május 21., szombat
 

Hömpölygő tömeg, motorbőgés, benzingőz, kipufogófüst és a már muzeális értékeket képviselő autó és motorcsodák. Ez a mérlege az I. Veteránjármű Találkozó és T-Ford kiállításnak.

 

 

 

Nézze meg video-beszámolónkat ITT!

 

 

 

Idősek és fiatalok egyaránt elözönlötték a belvárost, hogy megcsodálják a veterántalálkozó főszereplőit. A rendezvény neve kissé megtévesztő lehet, hiszen a számos, sokat megélt négykerekű mellett, a két keréken guruló motorok is helyet kaptak.

Búz Csaba például egy ’57-es évjáratú D-Csepellel érkezett, amit nagyszüleitől örökölt. A motortulajdonos még csak az első találkozón vett részt. A kétkerekűre nagyon vigyáz, bár a nyári napsütésben szokott tenni néhány kört a városban, sőt az aggastyánnak számító gépet már a Muzeális Jármű Regiszter rendszerbe is felvetette.

A veteráncsodák mellett, volt, aki öltözékében is a „retro” korszakot elevenítette fel. Morvai Tamás vásárhelyi születésű motoros, most Dunaújvárosból hozta el Jawa 350-es típusú, utánfutós, „fullextrás” gépét a találkozóra. A motorhoz természetesen motoros ruha is dukál:  motorosszemüveg, egy svájci sapka és egy kisdobos nyakkendő virított a veteránon. A járművét gondosan karbantartja már harminc éve, sőt a garázs helyett a nappali egyik szegletét kapta pihenőhelyül a ’73-as kiadású kétkerekű.

A 140 km/h-ra képes Skoda Cabrió is vonzotta a szemeket a csillogó gépek után, hiszen a tető nélküli, barna bőrkárpitozású jármű kuriózumnak számított.

A napsütésben ácsorgó veteránok hamarosan kipufogófüsttel árasztották el a teret, felvonulásra indultak a város utcáin, hogy mindenki megcsodálhassa őket. A menet végigjárta az utcákat, volt aki több kört is megtett, mielőtt visszaparkolt volna eredeti helyére.

Méltán nevezhető a találkozó veteránnak, hiszen az autók és motorok mellett régi típusú traktorok is beálltak a sorba. Hatalmas érdeklődés övezte a két Hoffer beindítását. Ilyen traktorokat még múzeumokban is nehezen talál az ember, nemhogy működés közben.

A veterántalálkozó nem csupán a gépek felvonultatásáról szólt. Az egész család megtalálta a maga szórakozását. A zenét a Városi Fúvós Zenekar és a Coco-Bongo együttes szolgáltatta, de bárki részt vehetett ügyességi versenyen is, ahol egy speciális kerékpárral kellett végighaladni a szlalompályán.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.