Kultúra, oktatásBenyújtották a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot

2011. november 20., vasárnap
 
Benyújtották a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot

Benyújtotta a nemzeti erőforrás miniszter az Országgyűlésnek a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot, az indítvány szerint a kormány engedélyével költségvetési és nem költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény is egyesülhetne a jövőben, és állami intézményeket a kormány kiemelt felsőoktatási intézményeknek minősíthetné. A javaslat rögzíti a hallgatói kategóriákat, és azt, hogy egy felvételi eljárásban öt helyre lehetne majd jelentkezni.

 

 

 

A törvényjavaslat szerint a felsőoktatási intézmények önállóak, önállóságuk elsődlegesen az oktatási, tudományos, kutatási tevékenységre terjed ki. Az intézmény belső szervezete és működése – gazdálkodása az államháztartásról szóló, illetve a vagyongazdálkodási törvénnyel összhangban – e törvény keretei között alakítható - olvasható a 111 oldalas, kerettörvényként aposztrofált tervezetben.

A javaslat értelmében a felsőoktatás rendszerének működtetése az állam feladata, az egyes intézmények működtetése pedig az adott fenntartó feladata. Az indítvány állam, egyházi és magán felsőoktatási intézményeket rögzíti a jelenlegi struktúra alapján.     Új elemként jelenik meg, hogy – a kormány engedélyével – költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény a nem költségvetési szerv formájában működő felsőoktatási intézménnyel is egyesülhet, vagy beolvadhat. A kormány nemzetstratégiai célok megvalósítása érdekében kormányrendeletben meghatározottak szerint állami fenntartású felsőoktatási intézményeket kiemelt felsőoktatási intézményeknek minősíthet. Az egyetem, a főiskola, a kutatóegyetem képzési szerkezetére vonatkozó feltételeket 2013. szeptember 1-jétől kezdődően kell majd alkalmazni.

A felsőoktatási intézmények kizárólagosan jogosultak a felsőfokú végzettséget és szakképzettséget biztosító képzések folytatására. Ennek egymásra épülő képzési ciklusai az alapképzés, a mesterképzés és a doktori képzés.

Új elnevezésként jelenik meg a felsőoktatási szakképzés, amely felsőfokú végzettségi szintet nem ad, de kreditjei az alapképzésbe történő jelentkezéskor beszámíthatók. A javaslat új elemként tartalmazza a mesterképzésre épülő újabb mesterfokozatot is.

A tanárképzés új elemként osztatlanná válik, és a köznevelési intézményrendszerhez igazodva bevezetnék az általános iskolai (4+1 év) és a középiskolai (5+1 év képzéssel) tanári szakképzettséget. A kormány felhatalmazást kap arra, hogy a magyar állami (rész)ösztöndíj mellett pályázati eljárásban odaítélt pedagógus ösztöndíjjal támogassa a tanárképzésben résztvevőket. A felvétel feltételeként előírnák az alkalmassági vizsgát.

A szabályozás, illetve a felsőoktatási intézménylétesítési eljárás egyszerűsödik, a korábbi szabályozástól eltérően megszűnik az állami elismerést megelőző nyilvántartásba vételi eljárás. A felsőoktatási intézmény a működését akkor kezdheti meg, ha a felsőoktatási intézmények nyilvántartását végző oktatási hivataltól a fenntartó megkapta az intézmény működési engedélyét és az Országgyűlés döntést hozott az intézmény állami elismeréséről. Új elem, hogy az országgyűlés állami elismerése mellett a felsőoktatási intézmény a működési engedélyét az oktatási hivatal öt évente köteles felülvizsgálni.

A felsőoktatási intézményeknek 2015. szeptember 1-jéig kell a törvény szerinti intézményi, kari szervezetet, képzési struktúrát kialakítaniuk. A javaslat egyetem megnevezés használatát, a minőséget kifejező – több képzési területen folytatott – mester-, doktori képzéshez és doktori fokozatadáshoz, az intézményi és kari működést a minősített oktatók arányához, a karok számához, a tehetséggondozáshoz, az idegen nyelven nyújtott képzési programokhoz köti. Főiskola doktori képzést nem folytathat, doktori iskolát csak egyetem indíthatna.

Új elem, hogy a hallgatói képviselet a szenátus legalább 20 százalékának, legfeljebb 25 százalékának megfelelő létszámban delegálhat képviselőt a testületbe, és erősödik a rektori felelősség az irányítás során.

A felvételre jelentkező az új szabályozás szerint egy felvételi eljárásban legfeljebb öt jelentkezést nyújthat be, amelyeket rangsorolnia kell. A törvénytervezet értelmében a költségviselés formája lehet: magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató, magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgató vagy önköltséges hallgató. Kormányrendeletben meghatározottak szerint az állam ennek a felsorolásnak megfelelően hallgatói hitel igénybevételének lehetőségét biztosítja. A térítési díj összegét a felsőoktatási intézmény megállapodásban rögzíti, megállapításának rendjét szabályzatba kell foglalnia. A javaslat értelmében lehetőség van arra, hogy a hallgató költségeit külső fél átvállalja.    

A magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben részt vevő hallgató legfeljebb 12 félévet vehet igénybe. Ha osztatlan képzésben a képzési idő meghaladja a 10 félévet, legfeljebb 14 félév lehet a támogatási idő. Doktori képzésben változatlanul legfeljebb 6 félév a támogatás időtartama.

A tervezet értelmében az új felvételi rendszert első alkalommal 2013 szeptemberében tanulmányokat kezdők esetében kell alkalmazni. A felvételi vizsga feltételeként meghatározott, egy C típusú, középfokú, államilag elismert nyelvvizsga követelménye a 2016 szeptemberében első évfolyamon induló alap és osztatlan képzésekre jelentkezőket érinti. A szóbeli felvételi vizsga követelményeket 2012. december 31-ig kell meghatározni és első alkalommal a 2014/2015-es tanévre történő jelentkezéskor szervezhető szóbeli felvételi vizsga.

A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba.

 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A negyedik negyedre elfogyott az erő

A negyedik negyedre elfogyott az erő

Saša Vejinović csapatának lehetősége volt, hogy megtartsa az esélyét a felsőházi rájátszásra, ám sok hibával játszott, és végül 20 pontos vereséget szenvedett.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.