
A Jobbik hódmezővásárhelyi szervezetének helyi irodájában, július 13-án a sajtó képviselőinek bemutatkozott az időközi polgármester-választás jobbikos jelöltje.
Nagy-György Anna önkormányzati képviselő elmondta, első körben független jelöltben gondolkodtak, akivel másfél hónappal ezelőtt meg is kezdték a tárgyalásokat. Azonban a város gazdasági életében betöltött szerepe miatt visszalépett. Ezek után felkérték tagtársukat Kovács Sándort.
A jelölést Dombi- Kiss László Szerkesztőségünknek küldött közleményében erősítette meg. Mint írta, "…úgy döntöttünk, hogy tisztaságunk megóvása érdekében Kovács Sándor tagtársunkat jelöljük az időközi polgármester-választáson, akiben feltétlen megbízunk, hiszen közülünk való, valamint tudjuk, hogy mélyen átérzi az itt élők gondját-baját…”
Kovács Sándor 1961-ben született tősgyökeres vásárhelyi nagyszülők, szülők gyermekeként. Jelenleg vállalkozó. 2009-ben lett a Jobbik hódmezővásárhelyi alapszervezetének tagja, ahol jelenleg alelnöki tisztséget tölt be.
A sajtótájékoztatón elmondta, a vásárhelyi emberekért, nemzeti eltökéltségből vállalja a jelölést. „Mindig az emberekről beszélek, nem a városról, mert a benne élő emberek alakítják a várost” mondta Kovács Sándor. Fontosnak tartja felrázni a politikából kiábrándult embereket, és minél többeket szeretne a közéletben való részvételre buzdítani, vázolta elképzeléseit a Jobbik Magyarországért Mozgalom hódmezővásárhelyi polgármester jelöltje.