Kultúra, oktatásBatidai Vigasság 2016

2016. június 28., kedd
 
Batidai Vigasság 2016

2011 óta minden évben családias hangulatú Batidai Vigasságra várják a helyieket és a környező települések lakóit. Idén július 2-án, szombaton, „menetrend szerint” érkezik a Batidai Vigasság, amely egész nap minden generáció szórakozásáról igyekszik gondoskodni.

 

 

 

 

 

A gyermekprogramok után délutánra és estére a felnőtteket invitálják.

Soós Csilla, az Olvasókör elnöke a Vásárhelyi Híreknek elmondta, karitatív része is lesz idén a Batidai Vigasságnak, ugyanis az Új Világ Alapítvány tarhonyás pörköltre és ruhaosztásra várja a lakosokat.

 

Programok:

 

10 órától ugrálóvár, Gigi bohóc lufit hajtogat, Paci Taxi, kézműves foglalkozások, aszfaltrajzverseny, csillámtetoválás

11 órakor fellép a Dobbantó Néptáncegyüttes

12 órakor ingyenes ebédosztás (a Batidai Olvasókör és az Új Világ Alapítvány adományából)

13 órakor ruhaosztás (az Új Világ Alapítvány és magánszemélyek adományaiból)

14 órától zöldség-, gyümölcsvásár

17 órakor Szűcs László bűvész műsora

19 órakor vacsora - szabadszedéses marhapörkölt, amelyhez a zenét Kiszin László szolgáltatja

A programok helyszíne: Batida, Iskola u. 1.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatottba

Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatottba

A hódmezővásárhelyi Hódiák SE sportolói: Szűcs Noémi két aranyat, Kovács Leila egy bronzérmet, Vörös Márk két bronzérmet szerzett a Junior és Utánpótlás Atlétikai Bajnokságon.
Tolvajt fogtak a rendőrök Újvárosban

Tolvajt fogtak a rendőrök Újvárosban

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság F. Imrét, aki egy újvárosi ingatlanból használati tárgyakat tulajdonított el.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.