SportBaseball bajnoki döntő Vásárhelyen

2014. október 10., péntek
 
Baseball bajnoki döntő Vásárhelyen

Nagy meccsek elé néznek a vásárhelyi baseball rajongók, ugyanis vasárnap dől el az NB3 bajnoki helyezések sorsa.

 

(Fotók: Beavers)

 

 

Megírtuk, a Hódmezővásárhelyi Beavers (Hódok) tavaly megnyerték a területi bajnokságot és jogot szereztek az indulásra az NB III-ban. Eddig sikerrel vették az akadályokat. Szeptember 21-én pedig Vásárhelyen, a Halesz soron már az elődöntőt is lejátszották, amit el is vesztettek, de mivel az ellenfelük csalása befolyásolta a végeredményt, ezért a Beavers megóvta a meccset, aminek a Magyar Baseball Szövetség helyt adott és a vásárhelyi csapatot hozta ki győztesnek.

 

A múlt héten a vásárhelyiek Jászeberényben játszottak. Jól kezdték a mérkőzést, Varga Viktor Home Run-ja után 3-2-re vezettek, azonban a Zoknik egy ötpontos inning-el fordítottak és nem engedték ki a győzelmet a kezükből, vagyis a végeredmény 10:4 lett a hazaiak javára.

Folytatás tehát október 12-én, vasárnap 10 órától Vásárhelyen, ahol egy vagy két (ha szükséges, ugyanis két nyert mérkőzés kell a bajnoki címhez) meccs után eldől a bajnoki cím sorsa. Vagyis még az sem elképzelhetetlen, hogy a vásárhelyi Hódoké lesz a bajnoki cím. Ehhez nagy küzdeni akarás kell, az időjárás, az indián nyár már biztosnak tűnik, a nagyszámú közönség biztatása pedig a pluszt jelenti majd.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Csalás után elégtétel

 

Készült egy vicces beharangozó videó, mert hogy a vidámság nélkülözhetetlen! Érdemes megnézni!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megérkeztek Izlandra a vásárhelyi lányok

Megérkeztek Izlandra a vásárhelyi lányok

A magyar válogatott tagjaként a Hód Fitness SE 15 sportolója képviseli Magyarországot a hétvégén Reykjavikban a Fitness Európa-bajnokságon. Képekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.