Kultúra, oktatásBársony Bálint: Szeretném viszonozni a szeretetet

2012. október 17., szerda
 
Bársony Bálint: Szeretném viszonozni a szeretetet

Október 19-én a zenei ínyenceknek nyújt különleges élményt, Zséda és Bársony Bálint koncertje Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Műfaji korlátokat áttörve, új színt hoznak a zenei életbe. Bársony Bálint (32) erről is beszélt a Vásárhelyi Híreknek.  

 

 

 

Bársony Bálint: Régi vágyam volt, hogy a Cotton Club Singers-ből megismert Zsédával együtt zenéljek. Most már 8-9 alkalommal voltunk együtt a színpadon és mindig van új szín a dologban és ettől csodálatos!

 

VH: Lehet vele közösen „műfaji határok átlépésével szárnyalni” ahogy az egyik beharangozóban fogalmaztak?

 

B.B.: Nagyon lehet. Én magam is szeretem a műfajok közötti kalandozást, népzenétől, a popzenéig, az etnotól a komolyzenéig, sokféle zene integrálódik és ezt az utat szeretném járni.

 

VH: Vagyis meghódította Európát a world music, vagy az etno?

 

B.B.: Azt szoktam erre mondani, az óra körbejár. Ma már talán nem is műfajokat kellene emlegetni, hanem „jó” zenéket!

 

VH: Akkor hát eljutottunk a crossover-hez!

 

B.B.: Így igaz. A crossover korszakát éljük és bevallom zenésztársaimmal együtt élvezzük, hiszen az irányzat lényege: hogy a műfaj stílusok, technikák, zenei nyelvezetek keveredhessenek. A most készülő új lemezem is errefelé kacsintgat.

 

VH: Nyilván hatások is voltak, hiszen nem véletlenül voltatok Lenny Kravitz, Anastasia, Santana, Kool and the Gang, Earth Wind and Fire előzenekara.

 

B.B.: Nagyon szeretem amikor a színpadon él a zene, ma elég kevés előadó zenél élőben, az ellenkezője nem az én világom. Mi együtt alkotunk valamit akkor és ott.

 

VH: Zsédával és az új-régi Sunshine Banddel koncertezel. Egy helyen azt nyilatkoztad, alapvetően csapatjátékos vagy, tehát a zenekar az zenekar, a banda, az banda, teljesen mindegy, hogy pop, jazz, funky, vagy bármiféle fusion muzsika.

 

B.B.: Ez most is áll. A Sunshine Band 2009-ben jött össze, Kiváló zenészek alkotják, velem együtt heten muzsikálunk: Elek Norbert - zongora, Horváth Balázs - nagybőgő, Tar Gergely - ütőhangszerek, Rieger Attila - gitár és Végh Balázs - dob.

 

VH: Sokfelé hívnak az országban, fővédnöknek, zenei díjakat átadni, „vacsoracsatázni” de persze elsősorban zenélni. Hogyan éled meg a népszerűséget?

 

B.B.: Azt a rengeteg energiát és azt a rengeteg szeretetet, amit az elmúlt években kaptam a közönségtől, nos, én azt szeretném viszonozni. Szeretnénk sok olyan kis ajándékot, sok olyan koncertet adni, ahol az emberek kapni tudnak tőlem. Remélem Hódmezővásárhelyen is így lesz!

 
 
Selmeczi Dorottya (Bp)- B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.