Kék hírekBankosokat vertek át a pénzpörgetők

2012. június 1., péntek
 
Bankosokat vertek át a pénzpörgetők

Hat bank kilenc fiókjából csalt ki pénzt az a két román állampolgár, akiket szerdán vettek őrizetbe a szegedi rendőrök. Az okozott kár meghaladja az 1,2 millió forintot.

 

 

 

 

 

 

Zélity László szegedi rendőrkapitány elmondta: a két román állampolgár a kilencvenes években az illegális pénzváltóknál használt módszert, az úgynevezett pénzpörgetést alkalmazta. Húszezreseket akartak felváltani a bankfiókokban, majd azt mondták, hogy a váltott pénzért inkább eurót kérnek. Ezt a pénztáros nem tudta teljesíteni, és ekkor elálltak a szándékuktól, látszólag visszacserélték az eredeti bankókat és távoztak. A pénztárosok tizenkét esetből kilencszer csak ezt követően vették észre, hogy a visszaadott pénz kevesebb a kelleténél.

A bankoknál két esetben valamilyen oknál fogva nem történt pénzátadás, és csak egy esetben vette észre a pénztáros a csalást. A pénzpörgetők május 17. és 30. között jártak Budapesten, Kecskeméten, Makón és Szegeden, majd minden esetben hazatértek Temesvárra. A legnagyobb zsákmány 180 ezer forint volt, a legkisebb százezer.

A 34 és 36 éves temesvári férfit Szegeden fogták el. Ennek során lefoglalták a náluk talált forintot és eurót, melynek az összege megegyezik a bankok által bejelentett 1 millió 250 ezer forintos kárral. A rendőrség feltételezése szerint egyébként a pénz egy részét felélték, így nem zárható ki, hogy esetleg más, akár nyugat-európai bankok is áldozattá váltak, de erről még nincs információ.

Az egyik gyanúsított a kihallgatás során részleges beismerő vallomást tett, a másik azonban tagadta, hogy részt vett volna a bűncselekményben.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.