Kultúra, oktatásBánfalvy Ági színésznő Vásárhelyen

2010. november 20., szombat
 
Bánfalvy Ági színésznő Vásárhelyen

"Sokat hallottam a városról, az életemet és pályámat eddig és eztán is meghatározó Abigél szerzőjétől Szabó Magdától."

 


Vásárhelyi Hírek:

Művésznő! Megannyi fontos és sikeres filmszerep, rendezői munka valamint színházi főszerepek és sikerek után most Micimackó megformálójaként lép majd a színpadra Vásárhelyen. Milyen érzés a gyerekközönségnek játszani?

 

Bánfalvy Ági:

- Fontos és hálás feladat, ugyanakkor a gyerekközönség nagyon érzékeny "műszer"... Azonnal éreztetik ugyanis a színésszel, ha úgy érzik, hogy a játéka nem őszinte, de azt is, kifejezésre juttatják, ha élvezik a produkciót. Ez utóbbi dolog miatt rendkívül hálás dolog egy gyerekdarabban játszani, ugyanakkor hatalmas felelősség is, hisz sok lurkó első színházi élménye hozzánk kötődik, s így egyáltalán nem mindegy, hogy mit hagyunk a lelkükben és a szívükben. Én például mind a mai napig emlékszem arra, hogy miként szökellt a színpadon Bambi abban a gyerekdarabban, amit életemben először láttam. Fontos mozzanata a gyerekelőadásoknak, - amit szintén nagyon élvezek - hogy folyamatos interakcióban vagyok velük, s így az élmény már-már a rockkoncerteket idézi. Mindent egybevetve a Micimackó címszerepe fontos része a pályámnak nemcsak a mögöttünk hagyott közel 120 előadás miatt, hanem azért is, mert ebben az előadásban együtt játszom néhány egykori és mai növendékemmel is.

 

VH:

Van-e esetleg valamilyen kötődése városunkhoz?

 

B.Á:

Jártam többször is Hódmezővásárhelyen, s játszottam is Önöknél. Úgy értesültem, hogy sokat változott előnyére a város az utóbbi években. Emellett sokat hallottam a városról, az életemet és pályámat eddig és eztán is meghatározó Abigél szerzőjétől Szabó Magdától is, aki Vásárhelyen kezdett tanítani, s a regénybeli Árkodot Hódmezővásárhelyről mintázta. Őszintén várom már a hétfői előadásokat!

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.