KözéletBabázz az Erzsébet Kórházban!

2011. szeptember 9., péntek
 
Babázz az Erzsébet Kórházban!

A címbeli felhívást a babaszoba.hu olvasói és a Csongrád megyei kismamák fogalmazták meg szavazataikkal, amikor a megyében a legjobbnak a hódmezővásárhelyi szülészetet hozták ki.

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint alig egy hete a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház Szülészetén egészséges kislánynak adott életet Douchev-Janics Natasa, háromszoros olimpiai bajnok kajakos. (Lásd külön cikkünket!)

Azon a szülészeten, amely a napokban Csongrád megye szülészetei közül a legeredményesebben szerepelt a babaszoba.hu májusban kezdődött, és nemrég lezárult internetes szavazásán. Valószínű a két hír között nincs közvetlen összefüggés, azt viszont közvélemény kutatásunk is megerősítette, hogy a vásárhelyi szülészetnek igen jó a híre Hódmezővásárhelyen és távolabb is. Ezt tükrözte a beérkezett több ezer szavazat, amelyben a szülők három hónapon át tartó interneten értékelték a hazai, állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő szülészeteket.
A díj megalapításának célja az volt, hogy méltó beszédtéma legyen a szülés és a születés helyzete, segítőinek munkája és megbecsülése. Ennek megfelelően három kategóriában lehetett május 2-tól július végéig értékelni a szülészeteket, mégpedig szülőszobai ellátás, a gyermekágyi és újszülöttellátás, a felszereltség és környezet alapján.

 

Prof. Dr. Apró György az Erzsébet Kórház Szülészet és Nőgyógyászat osztályvezető főorvosát megkereste a Vásárhelyi Hírek, aki portálunknak elmondta, előzetesen nem tudott arról, hogy egy ilyen értékelés zajlik, nagyon jól esik az elismerés, amelyben jelentős szerepe van a jó felszereltségnek és az Önkormányzat hozzáállásának is. Hangsúlyozta, a siker azért elsősorban az osztályon dolgozó munkatársainak köszönhető. Elvárja és szereti ha önállóan látják el a feladataikat. A szülőszobai ellátás és a környezet említésekor, az osztályvezető főorvos azt is elmondta, bátorítja az apás szülést, mert erősíti a szülők összetartozását, széppé és nemessé teszi az újszülött világra jövetelét.

Összességében jó egy ilyen elismerésnek a részese lenni, elbizakodottság nem lesz, mert mint előtte is és ezután is ugyan úgy fogják tenni a dolgukat, fejezte be Apró György.  

 

Az értékelése alapján a megyei rangsorban első a vásárhelyi Erzsébet-kórház az elérhető 5-ből 4,5714 pontot kapott, maga mögé utasítva sorban a Szegedi Tudományegyetem, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház és a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet szülészeteit.  

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.