Kultúra, oktatásAz utcai veszélyekről tanulnak

2011. február 18., péntek
 

Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi berobbant a vásárhelyi óvodai köztudatba is. Tíz óvodában zajlanak az Ovizsarú Program foglalkozásai. Ezekben a hetekben az Észak utcai óvodások okulhatnak a két bábfigura kalandjaiból.

 

 

A Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság egyik munkatársa dolgozott ki egy programot óvodáskorú gyerekek részére, amely az egész országban nagy sikert aratott. Csongrád Megyében, így Hódmezővásárhelyen tavaly augusztus óta az önkormányzati és kistérségi óvodákban tartanak rendszeresen játékos foglalkozásokat, amelyek során a gyerekek megtanulják, mire kell ügyelni az utcán közlekedve. Az ovizsarú program egy komplexen felépített tematikájú 6 részből álló foglalkozást tartalmaz. Hódmezővásárhelyen a Városi Rendőrkapitányság munkatársa Hegedűs Anna (27) baleseti vizsgáló foglalkozik az óvodásokkal. A Vásárhelyi Híreknek elmondta, mindig nagyon nagy szeretettel megy a kicsikhez, öröm látni a lelkesedésüket. A program legfőbb célja, hogy gyermekvédelmi prevenciós ismereteket a lehető leghatékonyabban adják át a picuroknak és rendkívül fontos szempont, hogy a gyerekek élvezzék az „előadásokat”. Ehhez segítségül vannak a programhoz tartozó szemléltető eszközök, valamint Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi, két bábfigura. Segítségével beszélgetnek azokról az élethelyzetekről, amibe egy óvodás korú gyerek kerülhet. A kesztyűbábot természetesen bármelyik ovis a kezére húzhatja, és saját maga játszhatja el a vele esetlegesen megtörtént esetet, vagy akár egy kitalált történetet is. Hegedűs Anna azt is hozzátette, fontos az óvodapedagógusokkal, szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás is. Ennek az az előnye, hogy az óvónők, illetve a szülők oldaláról is felmerülő igényeket, kéréseket, kérdéseket van lehetőség megbeszélni, a témák felvetése mindkét oldalról meghallgatásra talál. 

 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.