SportAz Úszó EB-n javított az idején Szabó Tamás

2012. május 25., péntek
 
Az Úszó EB-n javított az idején Szabó Tamás

Szabó Tamás a vele készült interjúnkban mondta, a 29.19-es eredményén javítani akar az Úszó EB-n. Elhatározása sikerült, hiszen pénteken délelőtt Debrecenben 50 m mellúszásban 28.66- t úszott, amivel jelentősen javított a ranglistán, azonban a megszerzett 31. helyezés nem elég a továbbjutáshoz.

 

Képünkön Szabó Tamás a célba érkezés után

 

Tóth Tibor edző a Vásárhelyi Híreknek Debrecenben a verseny utáni percekben elmondta, nagyon örülnek az eredménynek. A várakozásuknak megfelelően sikerült 29 alá menni.

 

A többi úszóhoz hasonlóan Szabó Tamással már csütörtökön mindent bejártak, a medence, a rajtkő, valamennyi körülmény feltérképezése megtörtént.

Az eredmények között látható, hogy a 52 induló közül a rajt pillanatában Szabó Tamásnak volt a legjobb reakció ideje. Az edző elmondása szerint sokat gyakorolták, de egyúttal alkati kérdés is. Ez még előny lehet a későbbiek folyamán, mert mint mondta, a most elért 28.66-os időn lehet és Tamással egyetértésben szeretnének javítani.

Ez pedig már meg is határozta Szabó Tamás és edzője Tóth Tibor következő időszakát. Most azonban egy kis pihenés jön és talán még egy verseny ebben az idényben, mondta Tóth Tibor.    

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Vásárhelyi sportoló is indul az Úszó Európa-bajnokságban

 

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.