KözéletAz üresen maradt székek

2012. március 11., vasárnap
 

„Te prodet facies, turpia cum facies” - „Jelzi arcod is ezt, bűnre amint vetemedsz.” – tartja a latin mondás. Lehetett volna ez is a mottója, a március 9-én, délután tartott „rendhagyó szülői értekezletnek”.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A Hód-Mezői Tinivilág Alapítvány képviselői - Dr. Szilágyi Mária ifjúsági orvos, Oláhné Kincses Ildikó és Nagyné Lekrinszki Dóra védőnők - a héten már második alkalommal találkoztak egy előadássorozat keretén belül, ezúttal a HISZK Corvin Mátyás tagintézmény könyvtárában. A téma, ahogy március 7-én, úgy ismételten „Barátság, szerelem, szexualitás, fogamzásgátlás” volt. A célközönség azonban most nem a középiskolások, hanem maguk a szülők ... lettek volna.

 

„Jelzi arcod is (…)” – mondhatták volna a meg nem jelent szülők gyermekeiknek, akik esetleg felelőtlenül szexuális kapcsolatra adták fejüket. De az ajkak zárva maradnak ott, ahol nyílniuk kéne, s tátva maradnak ott, ahol szótlanul figyelni kellene.

 

Megdöbbenve konstatálták a szervezők és előadók, hogy a szülői érdeklődés mértéke egyenlő volt a nullával. Csupán két anyuka jelent meg a Szülői Klubban, akik valljuk be önmagukban kevesek ahhoz, hogy a gyerekeket felkarolják és segítsék.

 

A lányok legfőbb támaszai az anyák, s hogy Victor Hugot idézzem:  „Az anyákban van valami, ami alatta marad, és ami fölébe is emelkedik a józan észnek. Az anyának ösztöne van. A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan akarata él benne, és vezérli tetteit. Éleslátással teljes elvakultság.”

 

Megfogalmazódik a kérdés: vajon kinek a szegénységi bizonyítványa az érdektelenség? A szervezők marketingjének hiányossága, vagy éppen a szülői nemtörődömség és hanyagság?! Esetleg mind a kettő? Azonban választ nem fogunk kapni, amíg egyik fél nem lép fel láthatóan.

Addig szaporodjon a fiatalkorú állapotosok száma, vagy éppen az abortuszoké, illetve nagy számban szedjenek csak össze a fiúk és lányok olyan betegségeket, melyek akár egy életre megpecsételhetik a sorsukat?

 

 

Kapcsolódó cikkünk:


Szex-edukáció avagy szexualitás vs tinik

 

 
 
Nagy Renáta
 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.