Kék hírekAz unokának hoztunk pénzt

2011. február 23., szerda
 
Az unokának hoztunk pénzt

Háromszázezer forinttal károsított meg egy idős asszonyt három kaposvári férfi tegnap délelőtt Szegeden. Az elkövetőket egy szolgálaton kívüli rendőr jelzése alapján sikerült elfogni.

 

 

Háromszázezer forinttal károsított meg egy idős asszonyt három kaposvári férfi tegnap délelőtt Szegeden. Az elkövetőket egy szolgálaton kívüli rendőr jelzése alapján sikerült elfogni.

Két gyanús kinézetű férfira lett figyelmes tegnap délelőtt a Szegedi Rendőrkapitányság Tarjánvárosi Rendőrőrsének egyik szolgálaton kívüli munkatársa a Vértói úton, amint beszállnak egy autóba. Kerékpárjával követni kezdte őket, majd a Csongrádi sugárúton is figyelemmel kísérte, amint az egyik társasház körül „téblábolnak”, végül egy nyíló ajtót kihasználva bemennek a házba. A rendőr értesítette a szolgálatban lévő kollégáit, akik intézkedés alá vonták a menekülő elkövetőket.

A gépjármű átvizsgálása során előkerült háromszázezer forint, amiről a három kaposvári gyanúsított elismerte, hogy abból a társasházból származik, ahonnan a rendőrök kijönni látták őket. Ekkor derült ki, hogy ketten bementek a házba, becsöngettek egy idős asszonyhoz, akinek azt mondták, hogy az unokájának hoztak pénzt. A néni készséges volt, elterelték a figyelmét, majd amikor megszerezték a pénzét, gyorsan távoztak.

A Szegedi Rendőrkapitányság Tarjánvárosi Rendőrőrsének munkatársai a 24, 33 és 35 éves kaposvári lakosokat előállították. Kihallgatásukat követően a rendőrség lopás bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vette őket, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

 

Forrás: CSMRFK

 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.