Kék hírekAz ünnepek veszélyei

2018. december 3., hétfő
 
Az ünnepek veszélyei

Évente átlagosan 6-7 ezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, pedig ezek a tűzesetek könnyen megelőzhetők lennének.

 

 

 

 

 

 

Naponta átlagosan tizenöt lakástűzhöz kell kivonulniuk a tűzoltóknak országszerte. Ez a szám télen a duplájára emelkedik, ebben az időszakban naponta akár harminc lakásban is keletkezik tűz. Ennek az az oka, hogy ilyenkor az emberek többet tartózkodnak otthon, fűteni kell és a szabadidős tevékenység, valamint az ünnepi dekoráció is hozzájárul a lakástüzek számának emelkedéséhez.
 

December másodikán meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. A karácsonyfa és adventi koszorú okozta lakástüzek száma évről évre csökken, mégis minden évben előfordul, hogy a tűz miatt az ünnepek alatt válik lakhatatlanná egy-egy otthon. A tűzesetek megelőzhetők, ha betartunk néhány fontos szabályt. Az adventi koszorúkat mindig fémtálcán kell tárolni, a könnyen éghető anyagoktól (fa, papír, műanyag) távol. Fontos, hogy a meggyújtott gyertyákat soha ne hagyjuk őrizetlenül, hiszen a gyertyalángból pár perc alatt hatalmas lakástűz alakulhat ki. A fák díszítésnél bevizsgált égősort használjunk, néhány száz forintos spórolás később többmilliós kárt okozhat.

 

A fűtési szezonban a tüzelő-és fűtőberendezésekre is nagy hangsúlyt kell fektetni. A berendezéseket még a fűtési szezon kezdete előtt érdemes ellenőriztetni, meghibásodás esetén pedig csakis szakemberrel javíttassunk. Ahol indokolt, ott szereljünk fel füst- és/vagy szén-monoxid-érzékelőt a család biztonságáért. Kérjük a felhasználókat, hogy bízzanak meg a felszerelt jelzőkészülékekben. Ha sípol, akkor baj van. A hangjelzést követően mindenki hagyja el a helyiséget, ha tud, nyisson ablakot és értesítse a katasztrófavédelmet a 112-es telefonszámon.

 


Ünnepek idején gyakoriak a konyhai balesetek és tűzesetek is. Az étolaj háromszáz Celsius-fok felett már meggyulladhat, az ilyen tüzeket viszont szigorúan tilos vízzel eloltani. Ha valaki megpróbálná, az nemcsak az egész konyháját, hanem önmagát is komoly veszélybe sodorná, hiszen ha az égő étolaj vízzel keveredik, egy több méter magasságú tűzgömb keletkezik. Ilyen esetben egész egyszerűen egy fedővel kell lefedni a serpenyőt és el kell zárni a tűzhelyet.

 

A kisebb tüzeket magunktól is megpróbálhatjuk eloltani, amennyiben azonban az meghaladja a képességeinket, haladéktalanul értesíteni kell a tűzoltókat a 112-es telefonszámon, majd be kell zárni a tűz által érintett helyiséget.

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Idén is mozivarázs Mikulásra

Idén is mozivarázs Mikulásra

Popcorn, üdítő, Apróláb. Ezzel, a kettőt a szájnak, egyet pedig a szemnek szánt ajándékkal lepik meg idén is a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Gyermekkarácsony cipősdoboz akcióval

Gyermekkarácsony cipősdoboz akcióval

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban december 23-án Gyermekkarácsonyt rendeznek, amelyhez a szervezők a vásárhelyiek adakozását kérik.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.