Kultúra, oktatásAz újabb száz állomás egyike Hódmezővásárhely

2012. július 22., vasárnap
 
Az újabb száz állomás egyike Hódmezővásárhely

Újabb száz állomásos koncertsorozatot indított útjára a Mága Zoltán hegedűművész, ezúttal a magyar zenei kultúra népszerűsítéséért. Június 16-án a gigaprodukciónak számító gálaesten több mint hatezer ember, zúgó vastapssal köszöntötte a Syma csarnokban a Szeretet Hegedűsét.

 

 

 

 

Az elkövetkezendő időszakban hazai és határon túli koncerttermek, színházak falai között kívánja elvarázsolni közönségét a Budapesti Operettszínházzal közösen rendezett gálaestjein.

Mint mondta, „Hiszem, hogy a magyar kultúra népszerűsítése mellett egy újabb kapoccsal erősíthetem az emberi szeretet, a kölcsönös bizalmat, amelyre nagy szükség van a globalizálódó világunkban, ahol az igazi emberi érték egyre hátrébb szorul. Nagyon örülök, hogy Önök is részesei ennek az összefogásnak, és bízom benne, hogy a 100 templomi koncertsorozathoz hasonló sikerrel teljesíthetem vállalásomat" - indította útjára a Hegedűvarázs címert viselő 100 állomásos gálaest-sorozatát.

 

A debütáló gálaestjén az ötvenfős Primarius Szimfonikus Zenekar élén Kodály Zoltán Intermezzo, Brahms V. Magyar táncát, Bihari János Verbunkosát, Kálmán Imre legismertebb operett betéteit, Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját, Hubay Jenő Hullámzó Balatonját, mindig nagy sikert adó Reményi Ede "Repülj fecskéjét" saját feldolgozásában adta elő.

 

Mint arról írtunk Mága Zoltán 100 Templomi Koncert sorozatának részeként 2010 november 26-án adott koncertet Hódmezővásárhelyen. Bár konkrétan nem volt tervbe véve újabb hódmezővásárhelyi koncert, azonban megkeresték a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány részéről, hogy módjában áll-e segíteni. Ő pedig a nemes ügyért vállalta a koncertet, így aztán tavaly július 31-én ismét adott egy koncertet a Szent István templomban.

 

Mága Zoltán 100 állomásos Hegedűvarázs gálaest-sorozatának hatodik állomása volt a múlt héten, Balatonszárszón. Augusztus 3-án Balatonalmádiban ismét találkozhat a közönség Mága Zoltánnal és a Budapesti Operettszínház művészeivel, de még a nyáron Szlovákiába is elviszik a gálaműsort.

Információink szerint a koncerthelyszínek egyikeként Hódmezővásárhely is szerepel a tervekben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.