Kultúra, oktatásAz új vásárhelyi főiskola a vártnál gyengébben rajtol

2011. augusztus 30., kedd
 
Az új vásárhelyi főiskola a vártnál gyengébben rajtol

A szeptember 12-i tanévnyitóval a pótfelvételizőkkel együtt, összesen 77 főiskolai hallgató kezdi meg tanulmányait a BKF hódmezővásárhelyi tagintézményében.

 

 

 

Képünkön a főiskola Városház utcai épülete (Fotó:VH) 

 

 

Szeptember 12-én délelőtt a Budapesti Kommunikációs Főiskola Városház utcai épületében az ünnepélyes tanévnyitóval új fejezet kezdődik a hódmezővásárhelyi oktatás történetében. A legnagyobb magyarországi magánfőiskola új, Dél-magyarországi „hídfőállásával”, vagy ahogy a tagintézményt nevezik: a Regionális Tudásközponttal színesedik a város felsőoktatási palettája. A Szegedi Tudományegyetem nagy múltú Mezőgazdasági Kara után, ma a fiatalok között trendinek számító kommunikáció, marketing, vagy éppen turizmus  felé is lehet venni a továbbtanulás irányát. Az előzetes várakozásokra azonban rácáfolt az élet, mert a Budapesti Kommunikációs Főiskola hódmezővásárhelyi tagintézményét mindössze 126-an jelölték első helyen. Közülük ötvenen nyertek felvételt az államilag finanszírozott nappali képzésekre, a turizmus-vendéglátás (33 fő), illetve a kereskedelem és marketing (17 fő) szakra. Solti Péter a főiskola főtitkára, a Vásárhelyi Híreknek mindezt a jelentkezők alacsony pontszámával magyarázta. A múlt év végétől elég nagy csinnadrattával meghirdetett fotográfus, kézműves szak és a felsőfokú szakképzések egyike sem indul el. Jóllehet a Vásárhelyi Hírek információi szerint például a kézműves szakra 23-an jelentkeztek. Solti Péter kérdésünkre elmondta, a BKF természetesen rendelkezik akkreditált kézműves szak indításának engedélyével, azonban a most induló tanévben az oktatási tárca nem hagyta jóvá ennek államilag történő finanszírozását. Így tehát idén nem indítják a szakot.

A vásárhelyi tagintézménybe meghirdetett költségtérítéses nappali képzésre 27-en nyertek felvételt. A kereskedelem és marketing szakra 227 pont felett bejutottak szemeszterenként 170 ezer forintot fizetnek. A turizmus-vendéglátás szakra pedig 208 pont felettieket vették fel. Ők, szemeszterenként 190 ezer forintért tanulhatnak. A két szakra 13, illetve 14 főt vettek fel.

A Városház utcai épület teljes homlokzatán kívül, két szintjét újították fel, amely, mint az egy tavalyi sajtótájékoztatón elhangzott 200-250 főiskolai hallgató befogadására alkalmas. A pótfelvételivel ismertté vált számok tükrében, összesen 77 főiskolai hallgató kezdi meg tanulmányait a BKF hódmezővásárhelyi tagintézményében.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.