KözéletAz új szabályozás Vásárhelyen is drágíthatja közétkeztetést

2011. augusztus 5., péntek
 
Az új szabályozás Vásárhelyen is drágíthatja közétkeztetést

Dr. Kovács Pál: Nem a menzán múlik, hogy a fiatalok mennyi cukrot és sót esznek, hiszen otthon vagy a moziban a chipset és csokoládét úgyis megeszik. Tehát amit a menza megelőzne, azt máshonnan pótolják.

 

 

 

 

Ezentúl a zsíros tejfölök és húsok mellett a leveskockát, a cukrozott üdítőt és a szörpöt is kerülni kell a közétkeztetésben. Paller Judit, országos tisztifőorvos augusztustól érvényes ajánlása szerint a gyermekétkeztetéssel foglalkozó cégeknek ezentúl még jobban oda kell figyelniük, hogy mi kerül a diákok tányérjába. Az ajánlás szerint ezután nem lehet például ételport, leveskockát, sót tartalmazó ételízesítőt, sertés- és baromfizsírt és 12 százaléknál magasabb zsírtartalmú tejfölt sem használni a menzákon. Az ajánlás szerint édességet, vagy magas cukortartalmú élelmiszert, főétkezés vagy uzsonna gyanánt nem lehet adni, ami alól persze kivételt képez a gyümölcs.

A sajtóban eddig megjelent vélemények szerint, az ajánlás szakmai szempontból is hiányos, pontatlan megfogalmazásokat tartalmaz például az adagokra vonatkozóan. Nem kizárt, hogy 15-20 százalékos drágulást eredményezhet.

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége azonban határozottan tiltakozik az augusztus 1-jével érvényes ajánlása ellen, amely a közétkeztetésben résztvevőknek szól. A szervezet keddi közleményében azt írja: az ajánlás társadalmi vitája elmaradt, az anyag előkészítetlen, ellentmondásokkal teli, elhallgatja az anyagi háttér kérdését, ezért annak azonnali visszavonását kérik.

Dr. Kovács Pál, a Hód-Menza Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a helyi közétkeztetésben az ajánlás előtt is próbálták a most megszabott határértékeket betartani. „Mindig a minőségi és egészséges ételek elkészítésére törekedtünk, nálunk például mindig magas gyümölcstartalmú üdítőitalok vannak a szörp helyett. Viszont az ajánlás létrehozása előtt el kellett volna gondolkozni, hogy a normatívából hogyan is lehet mindezt finanszírozni. - fogalmazott Kovács. Az ügyvezető azt is megemlítette, hogy a fiatalok mennyi cukrot és sót esznek, hiszen otthon vagy a moziban a chipset és csokoládét úgyis megeszik. Tehát amit a menza megelőzne, azt máshonnan pótolják.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

A vásárhelyi Szabó Klára Petra és Erős Apolka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóinak közös kiállítása nyílik az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.