SportAz U20-as válogatottban két vásárhelyi atléta

2012. június 10., vasárnap
 
Az U20-as válogatottban két vásárhelyi atléta

A magyar női és férfi U20-as válogatott a szlovéniai Slovenj Gradec városában mérte össze tudását a hasonló korú cseh, horvát és szlovén atlétákkal.

 

 

Képünkön Kovács Leila átveszi a rajtszámát

 

 

 

Az országonként közel 70 fős női és férfi csapatok több versenyszámban kiélezett és magas színvonalú küzdelemben döntötték el a helyezések sorsát.

A magyar válogatottba a Hódiák két sportolója, Kovács Leila és Losonczi Gábor is meghívást kapott.

A verseny napjára pedig az „alpokaljai” kisvárosba megérkezett a Medárd napi (másnapi) eső is. Így sajnos délelőtt még kicsi esőben, de többnyire szélcsendben - délután viszont folyamatosan hulló esőben és alig 10 fokban kellett teljesíteni. Ez azt eredményezte, hogy jó pár versenyszám (főleg ügyességi) eredményei nem tükrözték a valódi tudást.

Az időjárás ellenére jó hangulatú, magas színvonalú versenyen voltak, amelyen a magyar U20-as válogatott minden elismerést megérdemelően szerepelt.

 

A csapatverseny eredménye: Fiúk II. helyezett  Magyarország,

                                               Lányok I. helyezett Magyarország

Összetett csapatversenyben 397 ponttal I. helyezett Magyarország

 

A vásárhelyi Hódiák SE két sportolója, Losonczi Gábor távolugrásban 4. lett és a 699 centiméterrel  ifi korú egyéni csúcsot ért el. Kovács Leila gerelyhajításban  40,58 méteres dobással a hetedik lett.

 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.