Kultúra, oktatásAz örök téma mindig tud újat mutatni

2015. június 6., szombat
 
Az örök téma mindig tud újat mutatni

Örök téma Mártélyi Holtág fényei, színei, természeti szépsége, évszakonként változó arca. A fotósok is mindig találnak itt ihletet, témát.

 

 

Képünkön a vasárnap nyíló kiállítás egy részlete látható (Fotó: Török János)

 

 

A Vásárhelyi Fotószimpózium keretében egy hétig a MAOE (Magyar Alkotók Országos Egyesülete) Fotóművészeti tagozatának közel tucatnyi művésze vállalkozott arra, hogy kameráján keresztül saját látásmódján mutatja be a mártélyi tájat.

A Lucien Hervé Kamera Klub megalakulásának egyik fő célja volt, hogy közös programokat készítsenek a fotószimpózium tagjaival minden évben egy hetes ittlétük idejére, tájékoztatta Török János a Vásárhelyi Híreket. A Kamera Klub titkára elmondta, az idén az első ilyen nyitott program az a kiállítás, amely június 7-én nyílik meg a Hullámtér Vendéglőben. A tiszai holt ág környékén készült fotók Pásztor András, Török János és Varga András munkáiból válogatták. A több mint 30 képből álló kiállítást 20 órakor nyitja meg Varga András. Az est folyamán a MAOE fotóművészeti tagjaival is találkozhatnak a fotózás iránt érdeklődők.

Török János arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiállítás előtt délután 6-tól közös tájfotózás lesz Pásztor András, Török János és Varga András segítségével. Az fotózást kedvelőket 18 órára a töltés utáni parkolóban várják, majd innen indulnak a holtág 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hulladékos játék minden mennyiségben

Hulladékos játék minden mennyiségben

Június 5-én Hódmezővásárhely sétálóutcáját ellepték a kartondobozok, készült egy kukalabirintus az óvodásoknak, voltak hulladékszörnyek is. Képekkel!

 

300 millió az előkészületekre

300 millió az előkészületekre

A kivitelezés még odébb van! Ezúttal többek között a Vásárhely-Szeged tram train pályahasználati díjrendszer kidolgozására, a forgalmi-műszaki paraméterek egyeztetésére nyertek pénzt.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.