Kultúra, oktatásAz olvasók kedvében

2011. február 22., kedd
 

Leginkább az amatőr képzőművészet teljes skáláját befogadó, a vásárhelyi vizuális műfajok keverőtégelye lett az utóbbi időben a Németh László Városi Könyvtár. Megnyílt Horváth László matematikus kiállítása.

 

 

 

 

 

Nemrég a lakatosból lett amatőr fotós fekete-fehér felvételeit, levéltári igazgató természetábrázoló képei követték, majd rajztanárok kísérletező kedvét prezentáló műveit óvodás rajzpályázat nyertes alkotásaira cserélték. Mint azt Soós Csilla, a könyvtár igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta az esélyegyenlőség jegyében vállalták fel, hogy a lényegében amatőrök önmegvalósításának eredményei kerülhetnek a tablóikra, paravánjaikra. A könyvtár, mint egy közösségi tér, megnyilvánulási lehetőséget szeretne biztosítani, de mint az igazgatónő határozottan leszögezte, sosem minősítenek. A befogadás a közönség dolga, a lényeg számukra, hogy ezek a kiállítások közvetve, közvetlenül az olvasást szolgálják. Befejezésül hozzátette nagyon örül, hogy mindig sokan jönnek el megnyitókra, amelyeknek ma már szinte elmaradhatatlan részei a zenei és irodalmi műsorszámok.

Így volt ez február 21-én délután is, amikor Horváth László (57) matematikus festményeiből és rajzaiból nyílt kiállítás a könyvtár előcsarnokában. A 26 éves kora óta Budapesten élő mérnök hódmezővásárhelyi családja, zongora, fuvola és kórusművek egész sorával színesítette a megnyitót. Horváth László a Vásárhelyi Híreknek kifejtette, számára a matematika és a festészet adja a teljes élet érzését. Klasszikus tájképeit realista stílusban festi és szereti az erdőrészleteket fákat aprólékos kidolgozással ábrázolni. Kérdésünkre, hogy a kiállítás egy része mégis rajzokból áll, azt mondta, valóban a szívéhez ma már közelebb áll a festészet, azok a rajzok régebbiek. És bár csak egy éves korában került Hódmezővásárhelyre, mégis szülővárosának tekinti, úgy is gondol rá, és ezt képekben is felidézi.        
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.