KözéletAz M43-as ügyében interpellált Botka

2011. június 14., kedd
 
Az M43-as ügyében interpellált Botka

Szeged is kapja meg azt, ami más városoknak jár – jelentette ki kedden a Parlamentben Botka László polgármester, aki az M43-as autópálya szegedi elkerülő szakaszának ingyenessé tétele érdekében interpellált. Fónagy János államtitkár válaszában kifejtette, hogy a kormány nem tervezi a díjmentesen használható szakaszok körének bővítését. Botka László nem fogadta el a választ.

 

 

 

 

Politikai hovatartozástól függetlenül Csongrád megyében mindenki az M43-as autópálya Szegedet elkerülő, mindössze hét kilométeres, a régi 5-östől a 47-es útig terjedő szakaszának ingyenessé tételét „követeli”. A szegedi és a Csongrád megyei közgyűlés egyaránt egyhangúan szavazott a szakaszának ingyenessé tétele mellett, ezen kívül a Jobbik aláírásgyűjtésbe, illetve forgalomlassító demonstrációsorozatba kezdett.
Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere a Parlamentben elmondta, hogy Bulgária és Románia uniós csatlakozása után többszörösére nőtt a városon és térségen átzúduló tranzitforgalom, ami csak az M43-as autópálya, ahogy fogalmazott „szokásos néhány hónapos csúszás után történő” átadása után csökkent.
Emlékeztetett, hogy már az autópálya átadása előtt jelezte a minisztériumnak, hogy baj lesz abból, hogyha az az elkerülő útszakasz fizetős lesz. „Azt kértem, hogy a szabályokat változtassák meg úgy, hogy ugyanaz a szabály vonatkozzon ránk, mint korábban minden autópálya-építésnél, mint az M5-ösnél Kecskemétnél vagy az M7-es autópálya esetében a székesfehérvári elkerülő szakasznál” – mondta el a szocialista politikus.
A minisztérium akkor azt a választ adta Botkának, hogy a kormány nem tervezi újabb ingyenes szakaszok bevezetését, jelezték továbbá, hogy 2013-ban tervezik a matricás rendszerről a sokkal igazságosabb úthasználat alapján történő díjfizetés bevezetését.
Fónagy János államtitkár válaszában elmondta, hogy az M43-as autópálya megépítésekor megszületett döntésnél, illetve az uniós támogatási kérelemben is teljes egészében díjkötelesség szerepelt. „Emiatt nem áll a jelenlegi kormány hatáskörében ezt a korábbi döntést és szerződéses kötelezettséget felülvizsgálni” – magyarázta. Az államtitkár megismételte a minisztérium korábbi válaszát, hogy nem tervezik a díjmentesen használható szakaszok körének bővítését.
Botka László nem fogadta el az államtitkári választ, mondván, hogy a hivatkozott 2007-es kormányrendelet megszületésekor még el sem kezdődött az M43-as építése, illetve szólt arról is, hogy számos példa van arra, hogy sikerült módosítani uniós támogatási szerződéseket.
„A Fidesz-kormánynak egyetlen dolga lenne, ezen a hét kilométeren bevezetni a díjmentességet. Tegyék meg, és én azt gondolom, hogy Szegeden ezt mindenki meg fogja önöknek köszönni, mint ahogy természetesen azt is értékelni fogják, hogyha ezt Szeged nem fogja megkapni, miközben más városoknak ez jár” – indokolta Botka László, hogy miért nem fogadta el a választ. A képviselők végül 155 igen, 74 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadták Fónagy válaszát.

 
 
Forrás: szegedma.hu
Varga Anna
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.