KözéletAz ítélet nem jogerős – A mindszenti beteg ügy

2011. február 5., szombat
 
Az ítélet nem jogerős – A mindszenti beteg ügy

Február 4-én a megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság százötvenezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a doktornőt. Az ítélet kihirdetése után nem sokkal közleményt adott ki Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

 

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát február 4-én a Szegedi Városi Bíróság egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban; az ítélet nem jogerős.

A beteg férfit 2007. április 6-án – néhány nappal az egészségügyi ellátórendszer átalakítása után - szállították a hódmezővásárhelyi kórházba, ahol a vádlott fogadta és vizsgálta meg, majd egy orvos nélküli mentővel továbbküldte a területileg illetékes szentesi kórházba. A férfi keringése azonban az úton összeomlott és a beteg életét nem tudták megmenteni.

Vörös Erika bíró az ítélet csaknem egyórás indokolása során kifejtette, elfogadta a vádlott védekezését, amely szerint megvizsgálta a férfi pulzusát, meghallgatta légzését, és ellenőrizte, ödémásodik-e a lába. A bíróság által elfogadott szakértői vélemények szerint azonban átfogó belgyógyászati vizsgálatra lett volna szükség ahhoz, hogy eldönthető legyen, a férfi állapota sürgősségi ellátást igényel-e. Az orvos nem vizsgálta meg teljes körűen a több betegségben is szenvedő pácienst, így nem zárhatta ki, fennállt-e a sürgős szükség helyzete, az orvos ezzel a férfit az egészségromlás közvetlen veszélyének tette ki. A páciens halála azonban nem róható fel a foglalkozási szabályokat megszegő orvosnak.

A bíró hangsúlyozta, "még laikus szemmel is megállapítható", hogy a férfi a hódmezővásárhelyi kórházba szállításakor orvosi ellátást igényelt. A többek között krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő férfi 2007. április 6-án délelőtt háziorvosi beutalóval jelentkezett a szentesi kórház sürgősségi belgyógyászati ambulanciáján fokozódó fulladásos panasszal. A beteg itt a felajánlott kórházi kezelést saját felelősségére elutasította és távozott az intézményből. Délután a férfi háziorvosa riasztotta a mentőket, akik ekkor a hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályára vitték a beteget. A tanúvallomások alapján az biztosan megállapítható, hogy a férfi állapota a szentesi és a hódmezővásárhelyi kórházba érkezés között nem javult.

Lajkó Szilvia ügyész három nap gondolkodási időt kért, Kriveczky György ügyvéd pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan - eljárásjogi hibák miatt – a hatályon kívül helyezés érdekében jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Az ügyben először 2009 novemberében született elsőfokú ítélet, amelyben elmarasztalták az orvost, és 200 ezer forint pénzbírságot szabtak ki rá. Ezt a döntést 2010 áprilisában, az ítélet megalapozatlansága és eljárásjogi hibák miatt, hatályon kívül helyezte a Csongrád Megyei Bíróság, így került az ügy ismét a Szegedi Városi Bíróság elé.

 

Az ítélet kihirdetése után nem sokkal közleményt adott ki Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

 

KÖZLEMÉNY

 

Hódmezővásárhely önkormányzata a doktornő mögött áll, álláspontunk szerint Szökő-Császár Ildikó koncepciós per áldozata. A mindszenti beteg haláláért nem a hivatását a jog- és a szakma szabályai szerint végző orvos a felelős, hanem az egészségügyi ellátórendszer Gyurcsány Ferenc és Molnár Lajos által vezetett ésszerűtlen, szakmaiatlan és felelőtlen átalakítása, ami miatt a 67 éves mindszenti férfit mentővel Szentesre, a kiemelt súlyponti kórházba kellett szállítani Hódmezővásárhelyről a további gyógykezelések érdekében.

Amennyiben a másodfokon eljáró bíróság helybenhagyja a pénzbüntetést, a doktornőt támogató hódmezővásárhelyi polgárok átvállalják annak költségét.

 

Hódmezővásárhely

Megyei Jogú Város

Önkormányzata

 

 

A fotó 2007-ben készült, nem sokkal az eset előtt a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház fennállásának 110. évfordulója alkalmából Hódmezővásárhely Egészségügyéért kitüntetésben részesült Dr. Szökő-Császár Ildikó. A kitüntetést Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere adta át.

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.