FélpercesAz idei Páger Díjas

2016. január 14., csütörtök
 
Az idei Páger Díjas

Makó Város Önkormányzata 2001. októberében a város szülötte, Páger Antal emlékére díjat alapított. 

A díj szakmai előkészítésre, a személyi javaslattétel megtételére szakemberekből és a család képviselőjéből álló kuratóriumot hoztak létre. A kuratórium tagjai: Kútvölgyi Erzsébet, Gyarmati Antal, Hegedűs D. Géza, Réz András és Szalma Tamás minden évben javaslatot tesznek..

 

Makó Város Önkormányzata 2016. január 14-én egybehangzó döntést hozott: 2016 évben a Páger Antal Színészdíjat Csuja Imre (55) Jászai Mari díjas Érdemes Művésznek ítéli.

 

A Díjátadó ünnepségre február 7-én 15 órakor kerül sor a makói Hagymaházban.

 

Olvassa el ezt is!

Elment örökre Vásárhely zenei életének doyenje

Elment örökre Vásárhely zenei életének doyenje

Zenetörténelmi jelentőségű munkájával alapjaitól építette fel Hódmezővásárhely hangszeres és ének-zenei oktatását, tanárként több generációt, diákok ezreit vezetett be a zene világába.
Bessenyei Díjasok 2016

Bessenyei Díjasok 2016

Január 22-én nyolcadik alkalommal adják át a Bessenyei Díjakat. Idén a vásárhelyi zenei élet egyik meghatározó személyisége és a 60-as, 70-es évek színészlegendája a kiválasztott.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.