MozaikAz Év Fagylaltja 2011.

2011. június 6., hétfő
 
Az Év Fagylaltja 2011.

Diós-mézes körtefagylalt és egy  mogyorella elnevezésű kreáció nyerte az aranyérmet a XIV. Év Fagylaltja verseny szabadon választható kategóriáiban hétfőn Budapesten.

 

 

 

 

 

A budapesti Sík Cukrászda által készített diós-mézes körte lett a szabadon választható kézműves kategória első helyezettje, egyben a Gasztro Média zsűri és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség különdíját is elnyerte.

A szabadon választható kategóriában az alapanyaggyártók és -forgalmazók között a Mec3 által készített mogyorella lett az első helyezett.

Idén a kötelező kategóriákban gesztenyefagylaltot kellett készíteniük a versenyzőknek. Kézműves kategóriában a zsűri döntése szerint a csákvári Csuta Cukrászda által készített gesztenyefagylalt sikerült a legjobban, a cégek kategóriájában pedig a Bisquit Kft. fagylaltja ért el első helyezést.
A közönségzsűri - Rúzsa Magdi, Csézy és Friderika énekesnők - szintén a Csuta Cukrászda gesztenyefagylaltját találták a legfinomabbnak, így ez a termék nyerte el az ő különdíjukat is.
Az Év Fagylaltja versennyel egyidőben kiválasztották az Ország Tortája verseny első három helyezettjét. Júliusban újabb elemzéseket követően szakmai zsűri dönt arról, melyik sütemény lehet az ország tortája.
Az első három helyezett a császárkörtetorta, a kecskeméti baracktorta és a kecskeméti baracköntettel készült kölestorta.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kiemelte: a köles régi népi étel Magyarországon, amely ma reneszánszát éli.
A köles ismert jótékony hatásairól, számos vitamin, ásványi anyag rejlik benne, a belőle készült ételeket pedig a lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Emellett felhasználhatósága meglehetősen széleskörű: készülhet belőle sütemény, köret, lepény, sőt sör is - fejtette ki Fazekas.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.