GazdaságAz EU teljes mértéken jóváhagyta a sportfinanszírozást

2011. november 11., péntek
 
Az EU teljes mértéken jóváhagyta a sportfinanszírozást

Az Európai Bizottság elfogadta és méltatta a látvány-csapatsportágakat támogató magyar társasági adókedvezményeket a november 9-én kiadott hivatalos közlemény szerint. Európai Bizottság döntése Hódmezővásárhelyt is érinti, hiszen többek között a Városi Stadion három lépcsős, portálunkon részletesen ismertetett felújítási tervei, a megvalósítás felé egy lépéssel előrébb kerültek.

 

A közleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott, körülbelül évi 60 millió euro összegű új finanszírozási eljárás közérdekű célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.

A Bizottság közleménye leszögezi: Magyarország erős monitoring és ellenőrző mechanizmust állított fel a rendszer megfelelő működésének biztosításához, és erről évente jelentést nyújt be az Európai Bizottságnak.

Az Európai Bizottság bejelentésére reagálva Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője elmondta: „az Európai Bizottság is úgy ítélte meg, hogy az új finanszírozási rendszer elsődlegesen nem csupán az élsportot, hanem az össztársadalmi, közösségi érdekeket segíti.”

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára arra emlékeztetett, hogy: „A Magyarországon élők sporttevékenységének, sportbeli aktivitásának növelésére kidolgozott, Bánki Erik (az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának elnöke), Szalay Ferenc (Szolnok polgármestere) és Seszták Miklós (a KDNP alelnöke) által benyújtott társasági adókedvezményeket érintő egyéni módosító indítványról a magyar sportirányítás csaknem egy éve tette meg bejelentését az EB felé.

Mindannyian fellélegezhetünk és büszkék lehetünk arra, hogy egy teljesen újszerű, a világon egyedülálló és valós elismerést kiváltó, közvetett állami támogatási formát sikerült megalkotnunk.” – mondta az államtitkár, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a siker mértéke hosszú távon a fenntartható megvalósításon, az előírások precíz betartatásán és betartatásán múlik majd.

 

Európai Bizottság döntése Hódmezővásárhelyt is érinti, hiszen többek között a Városi Stadion három lépcsős, portálunkon részletesen ismertetett felújítási tervei, a megvalósítás felé egy lépéssel előrébb kerültek.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.