KözéletAz értékteremtő példakép

2011. december 8., csütörtök
 
Az értékteremtő példakép

Örökségét a kommunisták kiforgatták, de emlékezetét nem tudták eltörölni. Idősebb Gregus Mátéról, a „homoki apostolról” nyílik kiállítás az Emlékpontban.

 

 

 

 

 

Korabeli fényképek, újságcikkek és dokumentumok, a szőlőművelés és a gyümölcstermesztés eszközei, valamint az egykoron több mint félezer darabos könyvtárának néhány kiemelkedő jelentőségű, dedikált kötete lesz látható az Emlékpont legújabb, idősebb Gregus Mátéról (1861-1938) szóló kiállításán. A neves mintagazda, a mai Székkutas község alapítójának életét és emlékezetét bemutató tárlat december 10-én, szombaton 11 órakor nyílik meg a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

 

Az értékteremtő, a „homoki apostol”, a mintagazda, a harcos publicista, egyházának hű tagja, az adományozó, Vásárhely-Kutas alapítója csak néhány jelző a másfélszáz évvel ezelőtt, 1861. június 16-án született idősebb Gregus Mátéról. Egy igazi alföldi „self-made man” módjára gyerekkori szegénységből kapaszkodott ki a saját erejéből, kitartásának, eszének és szorgalmának köszönhetően és vált környezete, sőt egész Hódmezővásárhely városának egyik legmegbecsültebb tagjává. Szüleitől mindössze tizenhat kataszteri hold gyenge, szikes földet örökölt, csupaszon, tanya nélkül. Birtokát élete végére ötszörösére növelte, négy tanyát épített, hengermalmot, pálinkafőzőt létesített, önműveléssel jelentős tudást szerzett, öt-hatszáz kötetes könyvtárat gyűjtött.

 

Sokan nem értették, hogy miért kellett neki a „sivatag”, ahol megalapította gyümölcsös parasztbirtokát; mintegy félszáz fajta rózsát termesztet, kezdeményezésére egységesen nemesített parlagi fehér baromfit tenyészettek a kutasi határban. Nem csak magának élő ember volt: tőle tanult meg a környékben élő több száz kisember fát ültetni, baromfit tenyészteni, szőlészkedni, szakszerűen gazdálkodni.

 

Élete összefonódott Vásárhely-Kutas nevével. Jórészt neki köszönhető, hogy virágzó tanyaközponttá vált Kutas-puszta. A hódmezővásárhelyi törvényhatósági bizottság tagjaként sokat tett annak érdekében, hogy közigazgatási kirendeltséget létesüljön Kutason, elérte, hogy vasútállomás, utóbb áruraktár, és állatrakodó épült, működni kezdett egy postahivatal, lett heti piac is. Ő volt az, aki – nem csekély anyagi áldozatot vállalva – elérte, hogy Vásárhely-Kutas közvilágítást kapjon. Mint a református egyház hű tagjának és presbiterének nagy érdeme volt abban, hogy 1927-ben megépült a kutasi református templom (de emellett támogatta a katolikus templom építését is!)

 

Vincze Gábor, az Emlékpont történésze Gregus Máté publicisztikai teljesítményére hívta fel a figyelmet. A kiállítás rendezője 45 cikket gyűjtött össze, amelyek Gregus neve alatt jelentek meg a 20 század fordulójától egészen haláláig a helyi lapokban. Harcos érdekvédőként „nekiment” a város vezetőinek, az aktuális kormányzatnak is. Pártpolitikával sohasem foglalkozott, mert nem szeretett volna lesüllyedni a kicsinyes pártcsatározások szintjére. Éveken keresztül anyagilag támogatta a hazai és az erdélyi magyar irodalom kiadását. Gregus Máté neve országosan az 1935 nyarán megszervezett kutasi, úgynevezett író–paraszt találkozó kapcsán vált ismertté.

 

1938. augusztus 23-án abban a tudatban hunyhatta le szemét „a homok apostola”, hogy hagyatéka biztos kezekben van, az egyik fia, ifjabb Gregus Máté (vagy ahogy hívták: „Fiamáté”) folytatja a megkezdett munkát. Ám egy évtized múltán, a Rákosi-diktatúra parasztüldöző politikája a Gregus-családot sem kímélte. A család több férfitagja börtönbe került, ifjabb Gregus Máté 1951-ben a váci rabkórházban hunyt el. A híres Gregus-féle ültetvény ebek harmincadjára került, a „homoki apostol” mintagazdaságát a kommunisták felprédálták, könyvtárát, levelezését és dokumentációját elhordták, megsemmisítették és nevét is igyekeztek teljesen kitörölni a köztudatból. Szerencsére ez utóbbi nem sikerült nekik…

 

Az Emlékpont kiállításán 19 tablón korabeli fényképek, újságcikkek és dokumentumok segítségével ismerheti meg a nagyközönség az értékteremtő Gregus Máté életének állomásait, életművének jelentőségét. A korabeli paraszti eszközök mellett látható két kalandos sorsú családi portré, melyek a kommunista rendszert az Erdélybe szakadt Bakk Takács Sáránál, Gregus Máté unokájánál vészelték át, majd onnan kerültek „haza”, Székkutasra. A tárlatot gazdagítja az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság elismerő oklevele, melyet a Gárdonyi-szobor anyagi támogatásért kapott Gregus Máté 1927-ben, valamint 1935-ben a Marosvécsen összeülő Erdélyi Helikon köszönetnyilvánítása is. A széthordott könyvtár néhány megmaradt, becses darabját – benne többek között a neves agrárszakértő, Czetler Jenő kísérőlevelével – az utolsó élő Gregus unoka, Kokovainé Gregus Mária ajánlotta fel a kiállítás céljaira.

 

December 10-én délelőtt 11 órakor Szél István Székkutas polgármestere és Dr. Szabó Ferenc nyugalmazott levéltárigazgató nyitja meg a Gregus-kiállítást az Emlékpontban. Beszédet mond Kérdő Sarolta Gregus Máté leszármazottja, népdalokkal közreműködik Boleman Kata.

 

A tárlat 2012. január 29-ig tekinthető meg Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban.

 
 
Forrás: Emlékpont Múzeum
 

Olvassa el ezt is!

Tram train menetrend változás

Tram train menetrend változás

Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 

Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
Újabb fejlemények kastély ügyben

Újabb fejlemények kastély ügyben

A működtetést a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzatokkal közösen valósítanák meg; megírták Lázár János építési és közlekedési miniszternek.
 

És ezt már olvasta?

Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.
 
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.
 
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján  Az elmúlt évekhez képest már egy hónappal korábban előrukkolt a Coca-Cola SZIN a fesztivál öt nagyobb helyszínének teljes felhozatalával.