KözéletAz erő velük van

2011. szeptember 13., kedd
 

Hatalmas nehézgép-szállító szerelvények, lánctalpas földmunkagépek, úszó tehergépkocsik, sőt helikopterek dübörgésétől hangos ezekben a napokban két Dél-alföldi város és környéke. A napokban megkezdődik a Szőke Lavina gyakorlat.

 

 

 

 

 

Magyar, román, szlovák és ukrán egységek, számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlaton vesznek részt Szentesen és Hódmezővásárhelyen szeptember 18. és 22-e között.

A Magyar Honvédség és a partner nemzetek kijelölt erői, a TISZA Többnemzeti Műszaki Zászlóalj, idén Magyarországon tartja BLOND AVALANCHE 2011, azaz Szőke Lavina 2011 elnevezésű gyakorlatát. Vezetője dr. Böröndi Gábor dandártábornok, a MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

 

Utolsó fázisában tart az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kijelölt alegységeinek felkészülése a „Szőke Lavina” elnevezésű, bemutatóval egybekötött parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatra, amely Hódmezővásárhely és Szentes helyőrségekben kerül végrehajtásra. A feltételezett helyzetben egy árvíz által elöntött területről kell kimenekíteni a polgári lakosságot, a technikai eszközöket és ingóságokat.

A dandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának és Harctámogató Műszaki Zászlóaljának résztvevő állománya a szlovák, a román és az ukrán haderő kijelölt erőivel közösen hajtja végre a feladatot, együttműködve az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a területileg illetékes vízügyi igazgatóság szakembereivel. A gyakorlat megnyitója szeptember 19-én lesz Hódmezővásárhelyen.

Tabiné Darabos Anna hadnagy, sajtókommunkációs vezető tájékoztatása szerint, a nagyszabású gyakorlatot több magas rangú magyar és külföldi katonai vezető is megtekinti.

A katasztrófavédelmi gyakorlat célja: bemutatni az együttműködő erők műveleti hatékonyságát, fejleszteni a résztvevő parancsnoki állományvédekezési, tervezési, szervezési, vezetési és irányítási feladatokban való jártasságát, és a nemzeti modulok együttműködési képességét.

 

(Fotók: MH)

 
 
Forrás: MH-VH
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.